Tavaly az önkormányzat 220 mázsa tűzifát utalt ki a szociálisan rászorulók részére. Az idei lehetőségekről Emesz Lajos alpolgármestert kérdeztük, aki elmondta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az önkormányzat most is rendelkezik tüzelővel, sőt már olyanok is vannak, akiknek szállítottak belőle.

Természetesen az idén is segíteni kívánunk azokon a családokon, egyedülálló idő embereken, akiknek anyagi helyzetük folytán nem jut elég pénzük a téli tüzelő megvásárlására. A legtöbb esetben számukra a tüzelő kiszállítási díjának megfizetése is gondot okoz, ezért a helyszínre szállításról is gondoskodunk – mondta lapunknak az alpolgármester.
Arra a kérdésünkre, miként kérhetnek segítséget azok, akik úgy látják, hogy a tél beköszöntével otthonaik fűtését nem vagy csak nehezen tudják megoldani, az alpolgármester elmondta, hogy az Igazgatási Osztályon kell az erre irányuló kérelmet benyújtani. Három féle szociális ellátási forma keretében igényelhető tűzifa: átmeneti segély, lakásfenntartási támogatás valamint rendkívüli gyermekvédelmi támogatás. A kérelem mellé mindhárom esetben mellékelni kell az egy háztartásban élők jövedelemigazolását, valamint gyermekek esetén az iskolalátogatási igazolást. Lakásfenntartási támogatás iránti kérelem esetében az említetteken túl csatolni kell továbbá a beadást megelőző fél évben keletkezett számlák másolatát, valamint tűzifa vásárlás esetén a számlát vagy a fűtési szezon alatt eltüzelt tűzifa összegéről szóló nyilatkozatot is.
(Solymári Magazin/Solymári Hírmondó)
Kapcsolódó cikkek:
Természetvédő fakitermelés a Pilisben (+Videó)
Lovak kímélik az újulatot a Pilisben (+Videó)