Az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek betörtek a Tinnyei úton lévő szennyvíztelepre. Az ablakot feszítették fel, úgy jutottak be az épületbe. Egy számítógép monitort próbálták meg ellopni, amit végül a kinyitott ablak párkányán hagytak az elkövetők.

A riasztó 1:50-kor jelzett a távfelügyelet központjában, ahonnan a kivonuló egység alig 5 perc alatt a helyszínre ért, de ott már nem találtak senkit. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A betörésről csak délelőtt szerzett tudomást a Pilisjászfalui Polgárőrség, ekkor viszont azonnal jelentették a rendőrségnek, hogy az éjszaka szolgálatban lévők valószínűleg látták az elkövetők autóját. A járőröző polgárőrök a betörés időpontja előtt 10-12 perccel a szennyvízteleptől néhány tíz méterre lettek figyelmesek az ott parkoló gépkocsira, amiben nem ült senki.

Mivel a terület eléggé félreeső helyen van, gyanúsnak tartották az otthagyott autót, ezért felírták típusát és rendszámát.

(ppe.gportal.hu)

Kapcsolódó cikkek:
Pszichiátriáról szökött, ittas férfi a Tinnyei úton
Jeges vízzel teli árokba borult egy autó a Tinnyei úton (+Képek)