Erős rendőri jelenlét és civil ruhás megfigyelés mellett emlékezett meg az 1945-ös kitörés áldozatairól a HVIM pilisvörösvári tagszervezete február 12-én. A Pilisvörösváron kezdődő rendezvény egy túrával folytatódott, majd Radványi Béla és Dienes Jenő piliscsabai megemlékezésével zárult.
Erős rendőri jelenlét és civil ruhás megfigyelés mellett emlékezett meg az 1945-ös kitörés áldozatairól a HVIM pilisvörösvári tagszervezete február 12-én. A Pilisvörösváron kezdődő rendezvény egy túrával folytatódott, majd Radványi Béla és Dienes Jenő piliscsabai megemlékezésével zárult.
A rendezvény előtt mintegy fél órával már a pilisvörösvári temetőnél várták a megemlékezőket a civil ruhás rendőrök, kiket nem sokkal később egy mikrobusznyi egyenruhás is követett – a két társaság konzultált is egymással. Az érthetetlen és indokolatlan megfigyelés ellenére közel harmincan gyűltek össze a német katonai síroknál, ahol az egybegyűltek koszorúztak és gyertyát gyújtottak. Radványi Béla rövid történelmi ismertetője után Gribek Dániel, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pilisvörösvári elnöke köszöntette a megemlékezőket.
Beszédében elmondta; nem érti, hogy miért nem lehet nyugodtan, a hatalom megfélemlítése nélkül azokra a hősökre emlékezni, akik életüket áldozták a hazájukért, nemzetükért, családjukért. „Budapest védőit – legyenek azok magyarok, németek, vagy a német seregekbe besorozott svábok – mind a mai napig lenácizzák a liberális szalámitolvajok, pedig azok a hősök méltó utódai minden olyan magyarnak, akik feláldozták életüket a hazájukért. A pozsonyi csatában, az egri vár ostromában, vagy éppen a hasonlóképpen „kitöréssel” végződő szigetvári harcban részt vevők mellett Budapest hős védői is emberfelettit teljesítettek.” Hozzátette: a fővárosban utolsó pillanatig harcoló katonák egy olyan ellenségtől próbálták megmenteni a hazát, melynek rémtettei messze földről híresek – a környéken is rengeteg borzalmat vittek végbe.
A vörösvári megemlékezés után a résztvevők egy csapata gyalog indult el Piliscsabára a hegyeken keresztül, hogy ily módon tisztelegjenek a kitörés áldozatai előtt. A tizenhárom kirándulót a rendőrség a piliscsabai temető mellett várta, ahol igazoltatták őket, majd az ottani megemlékezés kezdetekor ismét megjelent a Pilisvörösváron is szolgálatot teljesítő rendőrségi kisbusz.
A piliscsabai temetőben tartott megemlékezésen vitéz Dienes Jenő Attila köszöntötte az egybegyűlteket, majd Radványi Béla a kitörés előtti napokról és magáról a február 11-én, éjszaka történtekről mesélt, majd a szovjet katonák környékbeli rémtetteivel folytatta beszédét.
Többek között annak a hét német katonának a történetével ismertette meg az érdeklődőket, kik Piliscséven estek fogságba menekülés közben. Az orosz fegyveresek kiásatták velük saját sírjukat, majd puskatussal agyonverték őket, egyiküket pedig a tömegsír fölé akasztották. De voltak olyan foglyok is, akit a legyilkolás előtt még megebédeltettek, és mikor már remény csillant a szemükbe, hogy az étkezés után nagy bajuk nem lehet – őket is lemészárolták.
Emellett szó esett a piliscsabai temetőben található két szovjet síremlék történetéről is. A ruszki katonák egy piliscsabai kocsmában pálinkáztak, mikor vita tört ki közöttük. Ennek lövöldözés lett a vége, s a társaság fele golyóval a testében került a földre. A helyszínre érkező orosz karhatalmi alakulat mindezek után lelőtte a társaság megmaradt felét is. Ezek az emberek fekszenek ma a két piliscsabai sírban, mint „Magyarország felszabadítói…”.
A piliscsabai megemlékezés végén a jelenlevők gyertyát gyújtottak a II. Világháborús emlékműnél, valamint két elesett magyar honvéd, az 1943-ban elhunyt Göndör Frigyes és a ’44-ben életét elvesztő Takács János sírjánál.
A két rendezvényen és a túrán összesen mintegy félszáz megemlékező vett részt, köztük olyanok is, kiket svábként soroztak be a II. Világháborúban.
Néhány személyes gondolat Gribek Dánieltől, a HVIM pilisvörösvári elnökétől:
A pilisvörösvári temetőben megemlékezésünk, koszorúzásunk után egy idős bácsi lépett oda hozzám. Kezet fogott velem és meghatódottan köszönetét fejezte ki, hogy megemlékeztünk az elesettekről. Elmondta, hogy Ő maga is katona volt a német seregben – 15 évesen sorozták be. Először nem is tudtam, mit mondjak, csak álltam és vállára tettem a kezem.
Ez a kis epizód már akkor, a pilisvörösvári temetőben is megerősítette bennem, hogy van értelme rendezvényünknek, és van értelme munkánknak. Még akkor is, ha „csak” mintegy harminc ember tisztelgett a település temetőjében (összesen pedig nagyjából félszáz) a kitörés áldozatai előtt – és akkor is, ha közben árgus szemekkel figyeltek minket civil ruhás rendőrök.
Őszintén szólva megdöbbentett az a rendőri jelenlét és megfigyelés, mely békés és emelkedett hangulatú, kisszámú, vidéki (!) rendezvényünket kísérte. Arról már nem is beszélve, mikor Piliscsabára érve elénk állt egy rendőrautó és nekünk szegezte a kérdést: „Maguk jönnek Pilisvörösvárról?”. Természetesen, mi voltunk azok, hiszen a hegyeken keresztül egy kisebb kirándulással róttuk le tiszteletünket a Budapestet védő hősök előtt. A kérdést igazoltatás követte, mintha bűnözők lennénk, mintha törvényelleneset cselekednénk! Pedig mindössze nemzetünk hőseire emlékeztünk. Az igazoltatás közben pedig ismét olyan érzésem volt, mintha 2010. tavaszán nem történt volna változás az országban…
Miközben tombol a korrupció, borzasztó a közbiztonság, addig azt a néhány egyetemista vagy gimnazista fiatalt valamint tisztességes, családos férfit igazoltatják, kik vették a fáradtságot arra, hogy megemlékezzenek a nemzet hőseiről. Akik folyton a köz érdekében munkálkodnak, kulturális rendezvényeket szerveznek, segítenek másoknak…
Azt pedig már meg sem akarom tudni, hogy a minket megfigyelő rendőrségi akció mennyi pénzébe került az adófizetőknek… Az a néhány civil ruhás, a mikorbusznyi rendőr, és az igazoltatás során jelen levő két rendőrjármű – a benne levő egyenruhásokkal gyors fejszámolás után is néhány százezres tétel lehet.
Az persze mindehhez hozzátartozik, hogy a helyi erők a lehető legkorrektebben jártak el, sőt, a rendezvény végén a mikrobuszban ülők is csak nevettek azon, mikor kérdésükre közöltük, hogy a túra véget ért és „már nem kell tovább követniük”. Az igazoltatás során nem tudom, kinek és pontosan mire volt válasz az egyik rendőrtől, hogy „azért ne csináljunk hülyét magunkból”. Még az is lehet, hogy nem rólunk szólt a párbeszéd. Mindenesetre a helyzetet jól tükrözte ez a mondat.
Azt pedig megígérem, hogy jövőre is megszervezzük túránkat a két település között, és ugyanúgy megemlékezünk Budapest hős védőiről! Remélem, hogy akkor nem lesz ilyen a körítés…
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
Pilisvörösvár
A Varkapu.info-n hamarosan egy interjút olvashatnak Radványi Béla történésszel, aki a kitörésről és a környéken lezajlott eseményekről mesélt honlapunknak.
Kapcsolódó cikkek:
A vörösvári HVIM számadása
Nehéz helyzetű családot ajándékozott meg a vörösvári HVIM
A népszavazásra emlékeztek a vörösvári vármegyések
Ausztriából is vonzott vendégeket a Szent Korona Kiállítás (+Videó)
Vigyázni kell ősi kincsünkre! – Megnyitották a Szent Korona kiállítást
