Negyedik alkalommal rendezte meg a X2S TEAM a piliscsabai terepfesztivált, amely idén különleges programokat is tartogatott a nemzetközi terepversenyek mellett. Kivételesen erős mezőny jellemezte az összes versenyszámot, a sportágak hazai legjobbjai között világbajnokok, olimpikonok mellett színészek is rajthoz álltak.


Negyedik alkalommal rendezte meg a X2S TEAM a piliscsabai terepfesztivált, amely idén különleges programokat is tartogatott a nemzetközi terepversenyek mellett. Kivételesen erős mezőny jellemezte az összes versenyszámot, a sportágak hazai legjobbjai között világbajnokok, olimpikonok mellett színészek is rajthoz álltak.

verseny mindig a különlegesen nagy kihívásnak számított ezért idén kifejezetten könnyű pályákon is próbát tehettek a természet és a sportos kihívások szerelmesei. A különböző sportágak délelőtti versenyei pedig előkészítették az X2S sorozat döntő terepduatlon futamát, amely nemzetközi összehasonlításban is az egyik legszebb és legnehezebb pálya.

A gyerekversenyekkel indult a nap, ahol olyan sok lelkes fiatal állt rajthoz, hogy több futamban kellett indítani őket. Óriási lelkesedés és lendület jellemezte a gyerekeket – de a nézőket is magával ragadta a hangulat. Ez az X2S és az Életfa egészségprogram közös célja is egyben: a családi egészség megóvás és a közösségi élmény.

Erről szól az október 10-i chi-kung világcsúcs kísérlet is, amelynek előkészítő állomása volt a piliscsabai rendezvény. A versenyek közötti szünetekben bemutatókat tartottak és tanulási lehetőséget biztosítottal a szervezők mindenkinek.

Következett a terepkerékpár és a terepfutás verseny, ahol a magyar élmezőny prominens képviselői is rajthoz álltak: Fenyvesi Péter és Tagscherer Zoltán olimpikonok, valamint a magyar MTB kiválóságai Cser Gábor és Búr Zsolt. A tempó hatalmas volt, a versenyzők számos gyönyörű pillanatot szereztek a nézőknek – a verseny végén elmondottak alapján önmaguknak is. A kerékpár versenyben Búr Zsolt győzött fantasztikus 1:26:05 idővel, mögötte Fenyvesi Péter érkezett 4 perc hátránnyal. Igaz ő a következő duatlon számban váltóban indult, ahol Pelsőczy Attilával megszerezték a győzelmet.

A terepduatlon verseny az év kihívásának ígérkezett, az előzetes érdeklődés is kimagasló volt, az ország legjobb multisportolói álltak a rajtvonalnál. Nemcsak az egyetemi és főiskolás bajnoki címért folyt a harc, hanem a X2S sorozat elsősége is itt dőlt el. Az első futószakaszon pozícióharcok folytak, itt senki nem akart döntésre jutni – kivéve a váltókat, ahol a többszörös magyar csúcstartó Stépán Zsolt és Pelsőczy Attila futottak váll váll mellett, nyomukban az egyéni versenyzőkkel. A kerékpáros pálya nagyon átrendezte a mezőnyt, 18 km nagyon nehéz terep és 700 m szintemelkedés komoly kihívás volt, főleg azt figyelembe véve, hogy utána 7 km terepfutás várt a réstvevőkre 350 m szintkülönbséggel.

Végül hatalmas csatában a X2S TEAM egyik legjobb versenyzője Sipiczki Csaba szakított át a célszalagot (2:02:25), majd Varga Tamás Ervin (2:05:41) és Pálfy Máté (2:06:42) érkeztek. A nőknél Dósa Eszter többszörös magyar bajnok magabiztosan nyert (2:24:20). Az Életfa váltóban Pindroch Csaba futott a kemény terepen, majd a díjátadáson vette ki részét a sportolók elismerésében.

A rendezvényen különleges honfoglalás kori szabad tűzön készült ételeket szolgáltak fel a rendezők, az Életfa ptrogram chi-kung és kung-fu bemutatói színesítették a programot. A díjak és a verseny végi szokásos tombola pedig a magyar outdoor forgalmazóknak hála színes és gazdag volt: Salomon, Lafuma, The North Face, Camelbak – de az egészséges életmódot is az Életfa program mellett a BIOrganik ajándékai tették teljessé.

(bringahirado.hu)