Immáron harmadik éve folyik a Citibank és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös „Ültessünk fákat a jövőért” című programja. Három év alatt 37 ezer csemete elültetésével támogatta a pénzintézet a Budapest környéki erdők megújulását.


Immáron harmadik éve folyik a Citibank és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös „Ültessünk fákat a jövőért” című programja. Három év alatt 37 ezer csemete elültetésével támogatta a pénzintézet a Budapest környéki erdők megújulását.

Idén ősszel a Citibank újabb 20 ezer facsemetét telepít az Ültessünk fákat a jövőért programja keretében, amelyet 2008-ban indított útjára Magyarországon. E program révén a Citibank ügyfeleivel, környezetvédelmi alapítványokkal és erdészetekkel karöltve szolgálja az életadó természeti kincs, az erdő megóvását. Emellett környezetvédelmi tudatosságot épít, hiszen arra ösztönzi lakossági, Citigold, valamint kis- és középvállalati számlavezető ügyfeleit, hogy igényeljenek elektronikus bankszámlakivonatot, illetve elektronikus számlainformációt, amiért cserébe minden ezt a megoldást választó ügyfele nevében elültet egy facsemetét.

„Nagyon örülünk, hogy a 2008-ban elindított környezettudatosság-építő programunk ilyen töretlen sikerrel folytatódik. Ügyfeleinkkel együttműködésben az ideivel együtt összesen 37 ezer facsemete elültetésével járulunk hozzá a főváros környéki erdők megóvásához, miközben korszerű megoldást kínálunk ügyfeleinknek, hogy elektronikusan követhessék nyomon számlainformációikat” – mondta Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatója.

„A Pilisi Parkerdő örömmel társul a Citibank e kiemelt fontosságú programjához” – mondta dr. Boda Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének vezetője. „Köszönjük a Citibank segítségét a tavaszi viharkárok helyreállításában. A most elültetett fák tisztítják a levegőt és a vizeket, védik a talajt az eróziótól, növelik a táj szépségét, mialatt élelmet és lakhelyet biztosítanak az erdei életközösségben élő állatoknak.”

Az ünnepélyes átadáson Batara Sianturi Citibank Magyarország vezérigazgatója és Csépányi Péter a Pilisi Parkerdő Zrt. főmérnöke jelképesen emlékfákat ültettek, hogy méltó módon emléket állítsanak a támogatásnak.

E programját a Citibank az Erdők a Közjóért Alapítvánnyal, illetve a Pilisi Parkerdővel együttműködésben valósítja meg.

(parkerdo.hu)