A II. és a XII. kerületből kiáramlók gyarapítják már hosszú évek óta Solymár és Nagykovácsi – jelentős részben sváb – népességét. Aki újabb, szebb, nagyobb házat akar, az errefelé néz körül. Az árak alacsonyabbak, mint a II/a-ban, emellett jó az infrastruktúra, vonzóak az iskolák.

A II. és a XII. kerületből kiáramlók gyarapítják már hosszú évek óta Solymár és Nagykovácsi – jelentős részben sváb – népességét. Aki újabb, szebb, nagyobb házat akar, az errefelé néz körül. Az árak alacsonyabbak, mint a II/a-ban, emellett jó az infrastruktúra, vonzóak az iskolák.

Habár a növekedés dinamikus, lakóparkokat nem lehet itt építeni. Az önkormányzatok odafigyelnek a minőségre.

A budai agglomeráció leggazdagabb részei közé tartozik Solymár és Nagykovácsi, igazi elit környék – jelezte Veres Zoltán, a Piramis Ingatlan City ingatlanközvetítője. Solymár lélekszáma 10 ezer felett jár, de nagykovácsié is közelíti, talán már el is éri a 7 ezret, hiszen sokan nincsenek bejelentve. Az elmúlt két évtizedben jelentős számú felső-középosztálybeli család telepedett le itt, így sok a gyerek is, főként Nagykovácsi esetében. Az országban ezen a településen található a legtöbb gyerek a lakosság számához viszonyítva. Az őslakosság már alig 30 százalékot tesz csak ki – mondta Sebestyén Ildikó, a Domusimmo vezetője.

A két település teljes mértékben azért nem vonható egy kalap alá, kisebb- nagyobb eltérések jellegüket tekintve mutatkoznak. Míg Solymár a nagy cégek miatt gazdagabb település, addig Nagykovácsiban ilyen cégek nincsenek (ez az önkormányzat számára hátrány elsősorban az iparűzési adó hiánya miatt), a lakosság viszont tehetősebb. Nagykovácsiban gyorsabb a növekedés, hiszen az elmúlt évek során körülbelül 1500 telek került belterületbe. Az úthálózat viszont az iparűzési adó hiánya miatt nehezen tart ezzel lépést. Persze ilyen gondok azért Solymáron is akadnak – tette hozzá Sebestyén Ildikó.

Miért vonzó?

Elsősorban a hegyek, a jó infrastruktúra, a jó iskolák és óvodák vonzzák a környékre a vevőket – jelezte Rétfalvi Andrea, a Horizonmax Ingatlaniroda tulajdonosa. Sokan kifejezetten azért költöznek ide, mert Nagykovácsiban működik az Amerikai Nemzetközi Iskola, míg Solymáron a Waldorf Iskola – tette hozzá Aracsi Erzsébet, a Betty Ingatlaniroda vezetője. Szerinte egyébként elsősorban azok jönnek ide, akik a II. kerületben, így például Pesthidegkúton vagy Adyligeten nem találnak már maguknak megfelelő építési telket, esetleg túl magasnak találják az árakat. Sebestyén Ildikó szerint jellemzően a II. és a XII. kerületből költöznek át ezekre a településekre.

Hegyes-völgyes, gyönyörű vidéken, a Budai-hegységben fekszik Budapest északnyugati agglomerációjához tartozó két település. A panoráma szempontjából Veres Zoltán szerint vannak kiemelkedően szép fekvésű részek, amelyek felveszik a versenyt akár a rózsadombi, akár az adyligeti panorámával. Különösen igaz ez Solymáron a Magas és a Panoráma utca környékére, illetve Nagykovácsi déli fekvésű részeire.

Emellett vonzó lehet, hogy mindkét településen megvan még az úgynevezett ófalui rész, tehát valamennyire megmaradt a régi, falusi hangulat is, ahogy a sváb kisebbség is jelen van a településeken. Sebestyén Ildikó szerint Solymáron az Ófalu azonban egy olyan zárt, jellemzően sváb közösséget alkot, ahová a fiatalok nem szívesen költöznek (inkább a Kerek-hegyet és a Hutweide térségét választják). A sváb közösség jelenléte együtt jár azzal is, hogy hagyományosan meglehetősen rendezett a környék.

(ingatlanmagazin.com)