Feladta magát a pomázi pénzszállítórabló banda harmadik tagja. A trió a rendőrség szerint hat fegyveres rablást követett el tavaly július és idén április között Pest megyében. Két elkövetőt november közepén fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda. Harmadik társuk csütörtökön adta fel magát.

A gyanú szerint a banda több mint százmillió forintot zsákmányolt.

Az NNI adatai alapján a gyanúsítottak felfegyverkezve, rablási szándékkal budapesti kerületekben, illetve Dunakeszin és Nagytarcsán támadták meg a postahivatalokhoz érkező pénzszállító cégek alkalmazottait. A támadások során nemcsak készpénzt raboltak, eltulajdonítottak szolgálati maroklőfegyvereket is. Az NNI tájékoztatása szerint a rablók egy Pilisvörösváron lakó családot is kiraboltak. A nyomozók a házkutatások során tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, így feltehetően a megtámadott értékszállítóktól elrabolt négy maroklőfegyvert, valamint egy AK gyártmányú gépkarabélyt, a hozzájuk tartozó lőszerekkel.

Az eljárás során – amelybe szakértőket is bevontak – az NNI nyomozói azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak személye esetlegesen köthető-e más bűncselekmények elkövetéséhez.

(Hír TV, MTI)

Kapcsolódó cikkek:
Százmilliót raboltak össze a pomázi „jóbarátok”
A Bécsi úton fogták el a tolvajokat