Ismételten nulla pont a Zsámbéknak, a Dorognak és a Pilisvörösvárnak. Az alsóbb osztályokban persze lehet okunk örülni, hiszen több csapat is nyerni tudott. A szentivániak a pomáziakat verték meg, a Nagykovácsi megint nyerni tudott. Hétvégi meccseredmények alább!
Ismételten nulla pont a Zsámbéknak, a Dorognak és a Pilisvörösvárnak. Az alsóbb osztályokban persze lehet okunk örülni, hiszen több csapat is nyerni tudott. A szentivániak a pomáziakat verték meg, a Nagykovácsi megint nyerni tudott. Hétvégi meccseredmények alább!
Ismét 0 pont
Nincs jó hírünk az NBIII Duna csoportjának 23. fordulójából, ugyanis a Dorog 4-2-re kapott ki a Biatorbágy SE csapatától, míg a Zsámbék egyet kapott a soroksáriaktól. Ezzel a tabella utolsó két helye nem változott. Alul a Zsámbék, felette a Dorog.
Újabb zakó…
A Pest megyei I. osztály 23. fordulójában szombaton 5-1-re verte meg a Halásztelek FC a vendég vörösváriakat, mellyel a Pilissport-PLSE a 9. helyre csúszott vissza. A mérkőzés elején Kiss János 8. percben szerzett góljával még a térségi csapat vezetett, de a 20. percben kiegyenlített a Halásztelek, ami után tartolt is. A mérkőzésen két piros lapot is kiosztottak. Az egyiket Pálinkás Gábor kapta a Pilissport-PLSE csapatából (83. perc), a másikat pedig Siroki Péter a házigazdáktól (88. perc).
Ki így, ki úgy
A Pest megyei I/B északi csoportjának 23. fordulójában a Pilisszentiván SE a Pomáz-ICO SE csapatát fogadta szombaton. A házigazdák mér egészen korán, a 3. percben megszerezték a vezetést Lestár Tamás találatával, majd további három gólt tudtak lőni. Herendi Dániel (30. perc), Craveró Zoltán (35. perc) és Huszár Imre (49. perc) is a kapuba talált. A pomáziaknak csak a szépítésre futotta a 68. percben Nickmann György jóvoltából. A pilisszentivániak jelenleg 41 ponttal a 4. helyen állnak, ám az előttük lévő Dunakeszi Kinizsi FC eggyel több mérkőzést játszott.
Győzni tudott a Budakalász MSE is a hétvégén Tahitótfaluban, méghozzá 2-1-re (2-0). Erőss Tamás először az 5., majd a 36. percben talált a vendégek kapujába. A Budakalász jelenleg a tabella 6. helyén áll 36 ponttal.
A Perbálnak vasárnap csak 1-1-es döntetlenre futotta Dunabogdányban. A vezetést a házigazdák szerezhették meg a 60. percben, az egy pontot Dózsa Márk mentette a 67-ben. A Perbál a hétvége után 38 ponttal az 5., tehát a szentivániak és a budakalásziak között pihen jelenleg.
Piliscsaba sajnos nem tudta itthon tartani a három pontot. 1-1-es félidőt követően 2-4 lett a mérkőzés végeredménye. Kövesi Péter a 45. percben, Bergendy Gábor pedig a 73. percben szerzett gólt. Ekkor a Dunakeszi Kinizsi FC még ugyancsak két gólnál tartott, de a 81. percben visszavette a vezetést, majd a 90. percben bebiztosították magukat.
Újabb győzelem Nagykovácsiban
4-3-ra verte meg a Nagykovácsi SE a vendég Püspökhatvani SE csapatát a Pest megyei II. osztály A csoportjában szombaton. Ezzel a győzelemmel a Nagykovácsi a 7. helyre léphetett, és még mindig 1 vagy 2 mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a többi csapat. 17 mérkőzés után 30 pontja van a térségi csapatnak.
Üröm vagy Tinnye?
Üröm 43 ponttal, 18 mérkőzés után vezeti a Pest megyei III. osztály Nyugati csoportjának tabelláját, míg Tinnye 19 mérkőzés után 41 pontot tudhat magáénak.
A Pomáz-ICO II. vasárnap 4-1-re verte meg a Pilisszántó SE csapatát. A szántóiak 17 lejátszott mérkőzéssel 25 ponttal a hetedikek, a Pomáz II. csapata mindössze a tizedik 12 ponttal. A hétvégén a szentkereszti PILE csak 3-3-as döntetlent játszott a Fót II. csapatával. A PILE jelenleg a 4., a Fót az 5., ám ők két meccsel kevesebbet játszottak eddig.
(Varkapu.info)
Kapcsolódó cikkek:
Mexikót és Chilét is megverték az ürömi focisták (+Képek)
Ma Dorog-Zsámbék derbit rendeznek ott, ahol Kuba is megfordult
Diósdon búcsúzott a Pilissport-PLSE