Kiváló hétvége van a pilisvörösvári utánpótlás focistái mögött, de az Ürömi Mészöly Focisuli sem szégyenkezhet. Az I. Dallmayr Kupán a PLSE három aranyérmet és egy negyedik helyet tudhat magáénak, az ürömiek két bronz és egy ezüstéremmel, de több szép helyezéssel is gazdagodtak.

Kiváló hétvége van a pilisvörösvári utánpótlás focistái mögött, de az Ürömi Mészöly Focisuli sem szégyenkezhet. Az I. Dallmayr Kupán a PLSE három aranyérmet és egy negyedik helyet tudhat magáénak, az ürömiek két bronz és egy ezüstéremmel, de több szép helyezéssel is gazdagodtak.

2004-es torna

A Pilisvörösvári Labdarúgó SE 2004-es csapata 8-0-ra az Ürömi Mészöly Focisulit, 6-0-ra a Dinamo Star csapatát, 10-0-ra a Törökbálnitot verte meg első körben, majd 5-öt rúgott az ürömiek gárdájának, kettőt pedig újra a Dinamo Starnak. Ezzel a vörösvári 2004-es születésű csapat a dobogó legfelső fokára állhatott.

Az ürömi focisuli honlapján a következőképpen értékelték a 2004-es csapataik teljesítményét:
„Az U7-es tornán két csapatot is indítottunk, a 2004-esek mellett (Szabó M., Rugly, Dócs, Mészáros B. /csereként: Györke, Rácz, Csocsán/) a legkisebbek (2005) is (Forgó, Hutás, Vasvári, Korányi /csereként: Ballner, Aranyos Sz., Kruppa, Finder B., Rada/) gyűjthettek tapasztalatokat. A kicsik jó meccseket játszottak az idősebbek ellen, a hasonló korúakat magabiztosan legyőzték. A 2004-eseknél jó néhány meghatározó fiú hiányzott (Gáti, Erki, Csókay, Kiss, Plank, Huszti), ennek fényében örülhettünk a többiek játékba lendülésének.” Az ürömi 2004-esek a negyedik, a 2005-ösök a hatodik helyen végeztek.

2003-as torna

Ugyancsak a pilisvörösváriak lettek az elsők a 2003-asok tornáján is. Az Ürömmel még 1-1-es döntetlent játszottak, majd a Dinamo Star csapatával 0-0-át, de a Törökbálintnak már 8 gólt rúgtak, a Dunaharasztinak négyet – igaz tőlük egy kapott gólt jegyezhettek. A 2003-asok közül a torna gólkirálya Dani Zoltán lett Vörösvárról. Az ürömi focisuli bronzéremmel távozhatott a tornáról. A törökbálintiakat ugyan 3-0-ra megverték, a Vörösvár mellett azonban a Dinamo Star SE-vel és a dunaharaszti csapatával is 1-1-es döntetlent játszottak.

2002-es torna

Ahol a PLSE 2002-esei negyedikek lettek, ott az Ürömi Mészöly Focisuli ifjai a dobogó második helyére állhattak. A döntőben 0-0-s állás után büntetőkkel a Dunaharaszti diadalmaskodott. „A 7 métereseknél rengetegen vitatták, hogy Czájder próbálkozása után nem ítéltek gólt, ám a lényeg szerintünk abban van (volt, lesz), hogy tartalommal töltöttük meg a játékot!” – olvasható az értékelés az Ürömi Mészöly Focisuli honlapján. A fiatalok először a Pilisvörösvárt verték meg 3-1-re, majd a Törökbálnitot 5-0-ra. A vörösváriak 2002-es csatapa a vereség után 1-1-es döntetlent játszott a törökbálintiakkal, a Dunakanyart viszont 1-2-re megverték.

2000-es torna

A legidősebbek, azaz a 2000-esek tornáján ismételten a vörösváriak állhattak a dobogó legfelsőbb fokára. A 6 csapatos tornán az Inárcsot 3-0-ra, az Érdi Asterix csapatát 7-0-ra, a Dinamo Star csapatát pedig 3-2-re győzték le. A korosztályban az ürömiek bronzérmet szereztek. „Szimpatikusan küzdve szerezte meg a bronzérmet 2000-es csapatunk, amely négy fiatalabb fiúval kiegészülve szerepelt az I. Dallmayr Kupán. A Csorba – Szabó R., Petróczki, Vágó, Légrádi (csereként: Kenyeres, Maceán, Walczer R., Turcsányi, Lunczer) összeállítású együttes jó benyomást tett ránk!” – írják a meszolyfocisuli.hu oldalon. Összefoglalva a teljes tornát hozzátették: „Összességében jól helytálltunk, és minden korcsoportban messze a legtöbb játékost versenyeztettük, ami sokkal fontosabb szempont az eredményességnél!”

(plse.hu, meszolyfocisuli.hu nyomán; Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
Nem jött be mindenhol a papírforma (Meccseredmények a térségből)
Kiváló hétvége a vörösvári ifjak mögött