Czomba Péter tűzoltó alezredest nevezték ki a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának. Elődje, Czibik József, „maradt volna még”, végül decembertől nyugdíjba megy.Czomba Péter Dorogon él, tűzoltói pályafutását a Nyergesújfalu Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokságon kezdte.
Czomba Péter tűzoltó alezredest nevezték ki a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója pénteken a megyeháza dísztermében jelentette be a személyi változást. Elmondta, Czibik József, az eddigi igazgató december végétől nyugdíjba vonul.
– Tíz éve én neveztem ki Czibik Józsefet. Ennyi idő után azonban váltani kell – mondta Bakondi György, aki kitért arra is, hogy szemléletváltásra van szükség a katasztrófavédelem vezetőségében is.
– Van, aki szerint tíz év után váltani kell. Lehet, de tudtam volna még maradni. De jó lesz most nyugdíjba menni. Főigazgató úr felajánlott más pozíciókat, de egyiket sem tudtam elvállalni – mondta el Czibik József, majd megköszönte mindenkinek az együttműködést.
Czomba Péter megtisztelőnek, szakmai kihívásnak nevezte kinevezését. Megtudtuk, megyénket jól ismeri, hiszen Dorogon él, tűzoltói pályafutását a Nyergesújfalu Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokságon kezdte. Később az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra került, és parancsnoka volt az Országház tűzoltó parancsnokságának is.
Az ünnepélyes ülésen Czibik József átadta a csapatzászlót Czomba Péternek.
Czomba Péter
Született: 1964. október 12. Miskolc
Középiskola: Bottyán János Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Esztergom
1990-: Nyergesújfalu Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokságon hivatásos beosztott tűzoltó
1992-1996: Ybl Miklós Műszaki Főiskola tűzvédelmi szak
1998. január 1.-: Tűzoltóság Országos Parancsnoksága kiemelt főelőadó
2000. január 1.-: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országház Tűzoltóparancsnokság parancsnoka
2005. február 1.-: OKF Mentésszervezési Főosztály főosztályvezető-helyettes
2010. július 1.-: OKF Főigazgató-helyettesi Szervezet főosztályvezető
2010. október 26.: Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató
(kemma.hu)