A Fogyasztóvédelmi Hatóság már régóta közzéteszi azok listáját, akiknél valamilyen szabálytalanságot állapítottak meg. Mostanra azonban a pozitív lista is elkészült. A környékről három pilisvörösvári és egy dorogi székhelyű, de ugyancsak vörösvári telephellyel rendelkező cég került fel a listára.

A Fogyasztóvédelmi Hatóság már régóta közzéteszi azok listáját, akiknél valamilyen szabálytalanságot állapítottak meg. Mostanra azonban a pozitív lista is elkészült. A környékről három pilisvörösvári és egy dorogi székhelyű, de ugyancsak vörösvári telephellyel rendelkező cég került fel a listára.

A hatóság meglátása szerint, ha már a büntetett vállalkozások nyilvánosságra hozatala kötelező, akkor célszerű az ellenőrzési szempontoknak megfelelt cégek, egyéni vállalkozók megismertetése is.

A kemma.hu szerint ez a megoldás egyrészt iránytűt jelenthet a fogyasztók számára, másrészt inspirálólag hathat a vállalkozásokra. „Ennek megfelelően a hatóság honlapján megtalálható azoknak a névsora megyei bontásban, amelyeknél az erre kijelölt három országos vizsgálat során nem talál semmilyen rendellenességet a szervezet, emellett a megelőző egy évben nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, és azt az üzletben, vendéglőben kifüggeszthetik” – olvasható a megyei oldalon.
 
A pozitív listás minősítés nem örök érvényű, ha a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kihelyezett dokumentumot az érintettnek haladéktalanul el kell távolítania és a hatóság honlapjáról is töröltetik a vállalkozást.

A pozitív lista jelenleg az árfelszámítással kapcsolatos téma során vizsgált vállalkozásokat tartalmazza, de folyamatosan bővülő.

A Varkapu.info megnézte, hogy a környékről mely vállalkozások kerültek fel a jó példát szolgáltató listára, és találtunk is három pilisvörösvári és egy dorogi székhelyű, de ugyancsak vörösvári telephellyel rendelkező céget.

                  NÉV                          Székhelyének címe          Ellenőrzött telephely          Ellenőrzés időpontja

Kanga Sport Bt. Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u. 14. Pilisvörösvár, Fő u. 70. 2011-02-14
Pilistex Bt. Pilisvörösvár, Fő u. 117. Pilisvörösvár, Fő u. 117. 2011-02-14
Kiss Imre egyéni vállalkozó Dorog, Esztergomi út 37. Pilisvörösvár, Fő u. 33. 2011-02-09
Vörösvár Kft. Pilisvörösvár, Fő u. 91. Pilisvörösvár, Fő u. 91. 2011-02-14

A teljes lista IDE kattintva tölthető le!

(Kemma.hu; Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
Hasznos információk, kiváló ötletek az Új Széchenyi Terv kapcsán