Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta Solymár 2011. évi költségvetését. A község idei gazdálkodását szabályozó rendeletet két fordulóban tárgyalták a képviselők. Az első alkalommal tett észrevételeknek megfelelően javították a számokat, majd a második fordulóban következett a voksolás.
Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta Solymár 2011. évi költségvetését. A község idei gazdálkodását szabályozó rendeletet két fordulóban tárgyalták a képviselők. Az első alkalommal tett észrevételeknek megfelelően javították a számokat, majd a második fordulóban következett a voksolás.
Az idei költségvetés végszavazásán valamennyi képviselő jelen volt, hárman nemmel szavaztak, egyvalaki tartózkodott, a többiek elfogadták a község gazdálkodásának tervét.
Nem a képviselői munka ellenértéke
A képviselő-testület a képviselők tiszteletdíját az eddigihez képest jelentősen megemelte, bár ennek összes bekerülési költsége nem jelentős – nyilatkozta lapunknak Emesz Lajos alpolgármester. Mindazonáltal azt is elmondta, hogy ellentmondásos érzésekkel szavazta meg az emelést. Az előző képviselő-testület nagyobb része vállalkozókból állt, így nekik nem okozott nehézséget a képviselői munkával járó költségek elszámolása. Régebbi ciklusokban a tízezer forintos képviselői tiszteletdíjat többen alapítványoknak utalták át, vagy jótékonysági célokra ajánlották fel. A mostani testület tagjainak nagyobb része nem vállalkozó, költségeiket maguknak kell állniuk – ismertette a részleteket az alpolgármester. Ha a képviselő jól végzi a munkáját és a döntések előtt lelkiismeretesen fel akar készülni, ha utánanéz mindennek, háttér-információkat gyűjt, akkor jelentős költségei merülhetnek fel. Ennek fedezete a 40 ezer forintos, megemelt alaptiszteletdíj – magyarázta Emesz Lajos a döntés hátterét, majd arra is rávilágított, hogy véleménye szerint ez nem a képviselői-munka ellenértéke, hanem a felmerülő költségek ellentételezése. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önként vállalt közszereplésért senki se várjon fizetést.
Panaszkodik az iskola
Az önkormányzat intézményeinek a tavalyi kerethez képest négy százalékkal kellett csökkenteniük működési kiadásaikat. A költségvetés első fordulójának tárgyalása közben a községi iskola igazgatója elpanaszolta, hogy ez esetükben 20 millió forintot jelent, amely meglehetősen érzékenyen érinti az iskolát, eszközök, hangszerek pótlásáról kell emiatt lemondaniuk. „Senki sem örül a megszorításoknak, de az önkormányzati bevételek várható csökkenése miatt kényszerültünk ezt meglépni. Az iskola költségvetése valóban 20 millió forint körüli összeggel fog csökkeni, de ebből 15 millió forint a négyszázalékos megszorítás következménye, a többi az önkormányzattól független, az állami szabályozás változásának tudható be. Az iskola éves költségvetés csaknem 400 millió forint és ebből a 15 millió forintos megszorítás úgy kigazdálkodható, hogy sem az önként vállalt, sem a kötelező feladatok ellátása nem kerül veszélybe” – vélekedett az alpolgármester.
A nemzetiségi és a művészeti oktatás távlati cél
Emesz Lajos alpolgármester lapunk kérdésre elmondta, hogy távlati cél a községi iskolában a nemzetiségi és a művészeti oktatás fenntartása, de az nem zárható ki, hogy költségtakarékossági okokból racionalizálják ezek működését, annak függvényében, hogy a normatív támogatás milyen mértékben csökken.
Az önkormányzat gazdálkodásában további nehézséget jelenthet a személyi jövedelemadó tizenhat százalékosra történő csökkenése. Ugyanis ennek az adónak a nyolc százaléka helyben marad a településeken. Kérdés, hogy az adócsökkentéssel járó kiesést pótolni fogja-e az állam, vagy sem.
(Solymári Hírmondó – február)
Kapcsolódó cikkek:
Bemutatkozik Solymár új jegyzője