A napokban terjedt el az a hír, hogy a Volánbusz Zrt. szerződést akar bontani több alvállalkozójával, többek között a Zsámbéki-medence területén személyeket szállítóval. A Volán rögtön cáfolt. Az egyik ok állítólag a kényelmetlen kínai King Long buszok voltak. Megnéztük, mi a vélemény róluk.
A napokban terjedt el az a hír, hogy a Volánbusz Zrt. szerződést akar bontani több alvállalkozójával, többek között a Zsámbéki-medence területén személyeket szállítóval. A Volán rögtön cáfolt. Az egyik ok állítólag a kényelmetlen kínai King Long buszok voltak. Megnéztük, mi a vélemény róluk.
Mindenek előtt le kell szögezni, hogy valóban nem a kényelem az elsődleges előnye ezeknek a buszoknak. Ezt tapasztaltuk. Kívülről viszont nem néznek ki rosszul, ez is tény. Annyit nem jártunk Kingával, hogy kiforrott vélemnyünk legyen, így inkább utánanéztünk a véleményeknek. Azok, akik nap mint nap utaznak a King Longokon, ritka esetben vannak megelégedve vele. Felmentünk az Index.hu King-Longos fórumára, ahol pozitív véleményt nem nagyon találtunk.
„Ez a busz egy borzalom, Afganisztánban foglyokat lehetne kínozni vele” – írja egy Pusztulás nevet viselő felhasználó. Bence004 mindössze egyszer utazott „kingával”, szerinte „tök kényelmetlenek”.
Valamivel hosszabban fejti ki véleményét tap8pancs: „A munkahelyem felé nem túl régóta jár king long busz. Hát úgy érzem benne magam mintha egy kínai cipőben ülnék, olyan a szaga. Van olyan ülés ahol nem fér el a lábam mert az előttem levő ülésbe beleütöm a térdem ( 168 cm vagyok). Ennyi lépcsőt buszban még nem láttam ami nem emeletes. A hátsó része felé nem elég magas nekem. Egyedüli pozitívum, hogy elég sok kapaszkodó van rajta, ami rögzítve van így nem csúszik el pl. hirtelen fékezésnél”.
Egy perbáli utas, Moksz a kijelzőt is kritikával illette: „a kijelzőn szerintem elég gagyi az a kis nyíl és teljesen felesleges… SŐT a miatt pl oldalt nem is fér ki rendesen a szöveg, talán ha kihagynák a nyilat elférne rendesen, szépen normálisan a szöveg a kijelzőre 795 Zsámbék – Perbál” „Mindkét busz amit kipróbáltam beázott és hideg is volt rajtuk!” – ezt már egy kristoof nevű felhasználó írta a fórumra.
Persze nem csak és kizárólag negatív kritikák jelentek meg. Peti 817172M például a lehajtható ülésről és a fűtésről is pozitívan írt: „Most a sztrájk miatt élvezhetem a 22-es helyett a King Longot. Nem olyan rossz. A lehajtható ülésekre kell ülni. Azok vastagon párnázottak, és jön a lábadra a meleg. Mondjuk most a fűtéssel nem volt gond, lévén tömve volt a busz, de kevésbé tömött buszon se volt hideg. Kabátban kellemes volt, illetve időként ki kellett gombolni, mert már melegem volt. És mindez a gyári fűtéssel (radiátor + a második ajtónál a hőlégbefúvó)”. A válasz persze nem maradt el; Airider úgy tudja, hogy „az nem gyári fűtés :), a tavalyi balhé után kapták nyáron a „tuningot””.
Peti 817172M a légkondit is dicsérte: „A Zsámbéknál közlekedő Kingákon állítható a légkondi befújója, és olyan hideget csinál, hogy meg lehet rajta fagyni” – persze ez akár kritikaként is felfogható.
„Sajnos tavaly óta felénk is Kinglongok járnak. Minden nap kétszer utazok velük. Az 1 év alatt „csak” 10-szer robbantunk le, semmi több 🙂 kivétel nélkül mindig az elektronika adta be a kulcsot (az kínai benne. Leggyakrabban ahogy beállt a busz a megállóba, egyszer csak leállt a motor, lekapcsoltak a lámpák, és a sofőr már hívta is a mentesítőt). Volt egyébként olyan is tavaly télen, hogy a 150 körüli buszból 50 tudott elindulni reggel, mert a többi befagyott. A legdurvább az volt, amikor 80 km/h körüli tempónál maguktól kicsapódtak az ajtók, és ahányszor becsukta a sofőr, pár méter után ismét kinyíltak. Végül leeresztette belőlük a levegőt és az UTASOK tartották az ajtót menet közben, és nyitogatták a megállókban” – számol be tapasztalatairól Zomate93.
Az utazók véleményének némiképp ellentmondanak a hivatalos tesztek, szakmai vélemények. A vezess.hu oldalon például ez olvasható a „Kínai buszok járnak Pesten” című cikkben: „A motor, a klíma, a fék és a szintszabályozás amerikai, a váltó, a futómű, a kormánymű európai, az abroncsok pedig a Michelintől érkeznek. Az összeszerelési minőség laikus szemmel ugyancsak európainak hat. Az utastér színei, az ülések, a kapaszkodók vidám hangulatot keltenek és tartósnak tűnnek. A kialakítás a vezetőhellyel együtt inkább a praktikumnak, semmint a szépségnek van alárendelve.” A vezess.hu-n dicsérik a vezető helyét, a nagyméretű ablakokat, a kihajtható rámpát, és felhívják a figyelmet, hogy a régi buszokhoz képest a „Kingák” „nyugatinak tűnnek”.
Ebben egyébként lehet valami igazság. Más vonalakon néha olyan buszokat is lehet látni, amelyeknél csodával határos, hogy még képesek a személyszállításra. Az sem kizárt, hogy vannak olyanok a Zsámbéki-medencében, akik kifejezetten szeretik a King Long buszokat, mindössze nem fórumoznak. Abban viszont talán mindenki egyet ért, hogy arra megfelelőek ezek a buszok, hogy a Széna-tér és Zsámbék között ingázzanak.
Önnek is van véleménye, tapasztala? Írja meg hozzászólásként!
(Varkapu.info)
A kommenteket, cikkrészleteket változtatás nélkül tettük közzé, azokkal a Varkapu.info nem feltétlenül ért egyet!
Kapcsolódó cikkek:
Volánbusz: Nem állnak le a buszok november 15-én
Késsel raboltak ki fiatalokat a 800-as esztergomi buszon (+Fantomkép)