Egy 150 kilogrammos páncélszekrényt vitt el február 14-én egy dorogi családi házból a három fős csapat. Befesztítették a ház bejárati ajtaját, majd a páncélszekrényt az udvarban parkoló, mikrobuszukba pakolták. Az esetet azonban a tűzoltók rögzítették, a rendőrök pedig mindannyiukat elfogták.

Egy 150 kilogrammos páncélszekrényt vitt el február 14-én egy dorogi családi házból a három fős csapat. Befesztítették a ház bejárati ajtaját, majd a páncélszekrényt az udvarban parkoló, mikrobuszukba pakolták. Az esetet azonban a tűzoltók rögzítették, a rendőrök pedig mindannyiukat elfogták.

Nem érzi magát és értékeit biztonságban? Akkor itt a megoldás! (KATT!)

A páncélszekrény-tolvajokat a helyi tűzoltók buktatták le, akik a bűncselekmény helyszínének szomszédságában épp egy fészer tüzét oltották. Egyikük oltás közben látta, amint egy fehér Ford mikrobusz hajt ki a ház udvarából és próbál elhaladni mellettük, de nem fért el, így visszafordították. A kocsi rendszámát megjegyezte a tűzoltó, sőt a tűzoltójárműre a baleseti szituációk rögzítésére és tisztázására, valamint a gépjárművezetők vezetési készségének elemzésére felszerelt kamera is rögzítette a mikrobusz mozgását.

A rendszám alapján a dorogi nyomozók azonosították a jármű tulajdonosát, egy 45 éves piliscsabai férfit. El sem jutottak a gyanúsított otthonáig a rendőrök, mert a piliscsabai benzinkúton kiszúrták a mikrobuszt. Kiderült, azért hagyták hátra, mert rossz üzemanyagot tankoltak bele. A rendőrök ezt követően mentek el a férfi otthonához, ahol elfogták, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Később a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói tudták, hogy a férfinak bűntársai is voltak, így a nyomozást tovább folytatták. Aztán sorban mindegyiküket sikerült elfogni és őrizetbe venni.

(kemma.hu)

Kapcsolódó cikkek:
Késsel raboltak ki egy pilisvörösvári boltot szerda este
Olvasónktól: Egy piliscsabai betörés története (+Képek)