A Mór, a Biatorbágy, az Érd, a III. kerület, a Kalocsa és a Perbál csapatától igazolt összesen hét új játékost a Zsámbéki SK. A friss csapattagok már bemutatkozhattak felkészülési meccsen, ahol a gárda szerint jól teljesítettek.

A Mór, a Biatorbágy, az Érd, a III. kerület, a Kalocsa és a Perbál csapatától igazolt összesen hét új játékost a Zsámbéki SK. A friss csapattagok már bemutatkozhattak felkészülési meccsen, ahol a gárda szerint jól teljesítettek.

„A téli átigazolási szezon jól sikerült egyesületünk számára. Sajnos volt távozó is akit nagyon sajnálunk, de szerencsére jelentősen több és minőségben is meghatározó játékost sikerült megszereznünk mind a felnőtt mind pedig az ifjúsági és serdülő csapatunk számára” – írják a honlapjukon a zsámbékiak. Az átigazolásoknak köszönhetően várhatóan megoldódott a folyamatos létszámprobléma, amely a csapatot az ősz végén sújtotta.

Összesen hét új játékossal bővült a zsámbéki gárda; kapust Hoffer Csaba személyében Mórról igazoltak, Bicskéről egy védőt, Farkas Jánost és egy középpályást, Szoldáth Dánielt szerezték meg. Kalocsáról érkezett egy csatár, Kerekes Krisztián, Biatorbágyról pedig egy védő, Miklósi Bence. Bene Máté csatárt a III. kerület csapatától igazolta le a Zsámbéki SK, a Perbál csapatától pedig a középpályás Járfás Andrást csábították el.

Az új igazolások már bemutatkoztak az edzőmérkőzésen, amely alapján joggal gondoljuk úgy, hogy a tavaszi szezonban csak feljebb vihet az utunk – értékelik a felkészülést a zsámbéki csapat honlapján.

(Varkapu.info)