Mint arról a Varkapu.info korábban beszámolt, a Pest megyei III. osztály Nyugati csoportjában szereplő pilisvörösvár Pilissport II. csapat visszalépett a tavaszi szezon kezdete előtt. A döntés oka létszámproblémákra vezethető vissza – derül ki a klub közleményéből.

„Széplaki József a csapat edzője szerint komoly létszámproblémák adódtak, hiszen többen eligazoltak vagy abbahagyták a játékot. Mindössze 9 hadra fogható játékos jelent meg az első edzésen” – tájékoztatnak a klub honlapján.

A döntést azért is kellett meghozni, mert az U19-es csapatból nem tudtak játékosokat kölcsönkérni, ugyanis néhány mérkőzés ütközött volna. A Pilissport-PLSE tájékoztatása szerint a csapat korábbi játékosai nem hagyják abba a sportolást, hanem a szomszédos Pilisszántón fognak focizni Molnár Richárd edző vezetésével.

(plse.hu nyomán Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
Rövidhír: Visszalépett a Pilissport II.
Az újpesti bajnokcsapat védőjével erősít Pilisvörösvár
Egyre jobban erősödnek a pilisvörösváriak
Véglegesek a tavaszi menetrendek (+Meccsidőpontok)