Január 9-én több hétvégi háznál is betörés nyomait észlelték a pilismarótiak. Három tulajdonos is jelentkezett a rendőrségen, miszerint házában idegen járt. Több százezer forintos rongálási kárt okozott a betörő, miközben a hétvégi házakból semmit sem lopott el.

Január 9-én több hétvégi háznál is betörés nyomait észlelték a pilismarótiak. Három tulajdonos is jelentkezett a rendőrségen, miszerint házában idegen járt. Több százezer forintos rongálási kárt okozott a betörő, miközben a hétvégi házakból semmit sem lopott el.

Az egyikben a tulajdonos ugyan összekészítve megtalálta a házban tárolt élelmiszereket, gyerekjátékokat és egyéb használati tárgyakat, de hiányzó értéket nem tudott bejelenteni.

A nyomozók feltételezése szerint a betörő vagy nem tudta elvinni az összekészített zsákmányt, vagy életmódjából adódóan az élelmiszeren kívül semmit sem tudott volna a házakban talált tárgyakból hasznosítani. Olyan férfit kerestek tehát, aki vagy nagyon szegény körülmények között él a faluban, vagy „vándormadárként” időnként felbukkan a környéken. A helyszíni adatgyűjtés során is erre helyezték a hangsúlyt és így már ekkor sikerült összeállítani egy jó személyleírást a feltételezett elkövetőről.

A megoldást, vagyis a gyanúsítottat végül a pilismaróti körzeti megbízott szolgáltatta, aki a személyleírás alapján egy helyi lakosra ismert rá, akit többször láttak a hétvégi házak körül és aki gyakran szokott ételt kérni a falubeli emberektől. Maga a körzeti megbízott is látta többször, amint a férfi a délutáni órákban a Duna parti hétvégi házak irányából gyalogol a község felé.

A nyomozás során összegyűjtött információk és bizonyítékok birtokában az esztergomi nyomozók őrizetbe vették a 42 éves pilismaróti férfit és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

KEM RFK Sajtószolgálata

Kapcsolódó cikkek:
Toth Zoltánt és Kispál Krisztiánt még keresik