A pilisszántói általános iskolában nyitották meg az Iskolarendőr Program idei tanévét. A diákok biciklit és KRESZ-parkot kaptak ajándékba. Csicsmanczai Tamásné, a falu polgármestere és Halmosi Zsolt dandártábornok is beszédet mondott.
A pilisszántói általános iskolában nyitották meg az Iskolarendőr Program idei tanévét. A diákok biciklit és KRESZ-parkot kaptak ajándékba. Csicsmanczai Tamásné, a falu polgármestere és Halmosi Zsolt dandártábornok is beszédet mondott.
Rendőrök lepték el a pilisszántói iskola környékét szeptember 1-jén, reggel. Az ok ezúttal nem egy baleset vagy bűntény volt, hanem a néhány éve útnak indított Iskolarendőr Program tanévnyitója, amit 2011-ben a pilisi településen tartottak meg.
Az elsősök és az iskolarendőrök
A falu két iskolarendőrével, Gaál Istvánnal és Behán Zoltánnal vonultak be az ötödikesek az aulába, ahol Himnusszal kezdődött meg a nagy médiaérdeklődéssel kísért ünnepség. Kormos Katalin, a Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket valamint a tanulókat – külön kiemelve az óvodából érkezett elsősöket, akik oklevelet is kaptak emlékül. Az intézmény vezetője beszédében hangsúlyozta; a gyerekeknek stabil alapot kell adni az iskolában, de ehhez nem elegendőek a tanárok. A szülők támogatása és a gyermekek pozitív hozzáállása is fontos.
Az igazgatónő és a vendégek
Kormos Katalint a diákok verses műsora követte, ahol mind magyarul, mind pedig szlovákul hallhattuk a tanulókat. Az elsősök bemutatója után a másodikosok egy kicsiny színdarabbal köszöntötték az újakat.
Ugyancsak a tanévnyitón adták át a nyári kerékpáros táborokban résztvevők számára az emlékplaketteket. Amint azt az igazgatónő elmondta, idén a Börzsönyben és Pécs környékén biciklizhettek az iskola diákjai.
2011-ben 138 tanuló, köztük 14 elsős kezdte meg a tanévet a pilisszántói iskolában, ahol ettől az évtől a megszokott szakkörökön kívül életmód szakkörrel is várják a 7., 8. osztályos tanulókat.
Diákok
2008-ban indították el az Iskolarendőr Programot, melynek célja az volt, hogy az iskolák és a rendőrök szorosabb kapcsolatba kerülhessenek, ám ez nem volt elég sikeres addig, míg az iskolák, így a tanulók is saját rendőrt nem kaptak – emlékezett vissza beszédében Halmosi Zsolt dandártábornok, azOrszágos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója. Mint mondta, idén szeptemberre már 2600 alapfokú és 85 középiskola csatlakozott a kezdeményezéshez. „Fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek egymásra és a biztonságra” – hangsúlyozta.
1990-ben 100 gyermek veszítette életét közlekedési balesetben, a tavalyi évre ez a szám 20-ra csökkent. Halmosi hozzátette; azért küzdenek, hogy ezt a számot még jobban lecsökkentsék. A dandártábornok bemutatta új programjukat, a Szuperbringa Programot is, melynek fő célja a közlekedésbiztonság fokozása. A pilisszántói iskola két kerékpárt, egy KRESZ-parkot és néhány fontos kiegészítőt kapott ajándékba a rendőrségtől, hogy a gyerekek már ebben a tanévben is elkezdhessék a tanulást.
Az ajándékok átadása
Halmosi Zsolt beszéde után Magyarországon először a pilisszántói elsősök kaptak láthatósági kendőt a nyakukba, melyet a két iskolarendőr adott át a diákoknak. Az országban egyébként az is ritka, hogy egy iskolának két saját rendőre legyen.
Csicsmanczai Tamásné, Pilisszántó polgármestere beszédében kiemelte: nem lehet elég korán kezdeni, hogy a diákok megismerkedjenek a biztonságos közlekedéssel. Ezzel a programmal a gyerekek korán emberi, bizalmi kapcsolatba kerülhetnek a rendőrökkel – hangsúlyozta.
Csicsmanczai Tamásné
A Halmosi Zsolt által szerénynek nevezett ajándékról a polgármesterasszony elmondta; a település számára ez gazdag ajándék, amelyet meg is köszön a rendőrségnek.
A program keretében egyébként Pilisszántón nagy hangsúlyt fektetnek a drogprevencióra, és a diákok érdekes foglalkozásokon is részt vehetnek. Volt már az iskolában rendőrkutya-bemutató, de tűzoltószertárat is látogattak. A helyi diákok a 2009/2010-es tanévben a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Versenyen harmadikak lettek, míg a Pest Megyei Kerékpáros Közlekedési Versenyen a hatodik helyen végeztek. A következő tanévben a nyolcadikak és negyedikek lettek ugyanezen megmérettetéseken, míg az Országos „Pindúr-Pandúr” Versenyen 297 csapatból az ötödikek lehettek.
Az iskolarendőrök felkötik a láthatósági kendőket
A tanévnyitó végén az igazgató köszöntötte Szőreginé Tóth Ilonát, aki immáron 30 éve tanít a szántói intézményben, valamint Kotroczó Irént, aki pedagógusi pályáját kezdte meg ugyanennyi ideje. Utolsó mozzanatként Licsik Valentina és Sztrehárszky Boglárka, az iskola két kiváló tanulója akasztotta fel az idei tanév szalagját az aulában.
(Gribek Dániel – Varkapu.info)
Kapcsolódó cikkek:
Összefogással újulhatott meg Pilisszántó központja (+Képek)
Drogtúladagolástól lett rosszul három fiatal