Sok a változás a solymári ingatlanok adóztatásában – erről árulkodik a település honlapján közzétett tájékoztató, amiből kiderül, hogy milyen épületek, telkek esetében szűnik meg az adómentesség. Ilyenek például a szociális, egészségügyi, gyermekvédelmi illetőleg nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiségek.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítása következtében 2012. január 1. napjától szűkült az építményadó-, és telekadó mentességek köre.

Építményadóban megszűnik a gyógy-, vagy üdülőhelynek nem minősülő kistelepülésen fekvő komfort nélküli lakásból 100 m2 hasznos alapterület mentessége, valamint a szociális, egészségügyi, gyermekvédelmi illetőleg nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiségek mentessége. Adómentes marad azonban a szükséglakás, valamint az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület.

Telekadóban megszűnik az építési tilalom alatt álló telek 50%-ának, a helyi és helyközi tömegközlekedést lebonyolító adóalany telkének, az építményadó-mentes épületet tartalmazó teleknek, továbbá az épülethez, építményhez, nyomvonal jellegű létesítményhez tartozó védő (biztonsági) övezetnek a mentessége. Adómentes marad az erdő művelési ágban lévő belterületi telekrész, az épület, épületrész rendeltetésszerű használatához szükséges telekrész, valamint az építési tilalom alatt álló telek területének 50%-a.

(solymar.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkek:
Havi 1000 forint lesz az új adó Pilisvörösváron