Január 21-én nagyjából 18 órakor elment az áram Solymáron és Pilisvörösvár egy részén. Az eseményről megpróbáltunk folyamatosan tájékozódni, ám sok ellentétes információ is eljutott hozzánk. Utánajárva a dolgoknak, az alábbiakat sikerült kideríteniünk Hegedűs András, a solymári Fixpont főszerkesztőjének segítségével.

Egy járókelő valamint egy éppen a kiállításának megnyitójára igyekvő művész figyelt fel arra, hogy a solymári Kossuth utca – Rákóczi utca kereszteződésénél fél hatkor az egyik fa ágai – amelyek hozzáérnek egy légkábelhez – izzanak. A civil járókelő felhívta a 105-ös telefonszámot, majd feltehetőleg a tűzoltósági diszpécserszolgálat egyszerre riasztotta a tűzoltókat és az ELMŰ-t is.

Mivel az egész káreset a Templom tér sarkán volt, az ELMŰ csak úgy tudta áramtalanítani a helyszínt, hogy az áramtalanításba beleesett a Templom tér egész környéke, sőt egyes információk szerint a PEMŰ-nél lévő bevásárlóudvar is, beleértve az ottani bankfiókot. Ez az információnk nem biztos, hogy valós, mert a PEMŰ-lakótelepet például nem érintette az áramkimaradás.

Mindenesetre a történtek miatt a Magyar Kultúra Napjának lényegében összes solymári programja elmaradt.

Mindeközben Pilisvörösvár Üdülőtelepén is áramkimaradás volt ebben az időszakban, az ELMŰ Nyrt. tájékoztatása szerint ugyanezen okból. Percről percre tudósításunkat a Pilisvörösvári Üdülőtelep blogban találja meg (KATT!).

Az áram 21:20-kor tért vissza a környéken.

(Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
Sötétbe borult az Üdülőtelep és Solymár – Fa dőlt a vezetékre (Visszatért az áram, lezárva)