Megjelent a Ritter György „Háború és elűzés” című könyve. A kiadvány szerzője a Solymári Magazin állandó szerzője, aki a sváb kitelepítések 65. évfordulója alkalmából kutatta a kitelepítés jelenkori emlékezetét. Erről szól a könyv, melyet 350 forintért lehet megvárásolni.

Megjelent a Ritter György „Háború és elűzés” című könyve. A kiadvány szerzője a Solymári Magazin állandó szerzője, aki a sváb kitelepítések 65. évfordulója alkalmából kutatta a kitelepítés jelenkori emlékezetét. Erről szól a könyv, melyet 350 forintért lehet megvárásolni.

A kis füzet a NAPÚT folyóirat októberi számának mellékleteként jelenik meg országosan. SOLYMÁRON külön is megvásárolható a boltokban, illetve megrendelhető a Szerzőnél, a vegliad@gmail.com e-mail-címen és a 06/30/4831615-ös telefonszámon!

Ha egy kultúra élni és fejlődni akar, sosem szabad elfelejtenie történelmének főbb mozzanatait. Különösen igaz ez az 1940-es évek gondolkodására és történelmére, amelynek folyamatai máig, és úgy tűnik, még jó pár évtizedig kihatással lesznek életünkre. Ezért fontos minden emlék megőrzése.

Az emlékezés azonban nemcsak a pátosszal körbelengett hivatali „szertartásokban” kell, hogy testet öltsön, hanem a személyes történelmek lejegyzésében és közreadásában is. A magyarországi német nemzetiségűek 1946-os kitelepítésének idén volt a 65. évfordulója. Ebből az alkalomból készült ez a kis kötet is, amelynek célja, hogy egyrészt felhívja a figyelmet a magyarsággal együtt élő német nemzetiség hányattatott XX. századi sorsára és annak tragédiájára, másrészt pedig, hogy adalékot adjon a második világháború és az utána következő események történetének egy kevésbé ismert szakaszához. Párhuzamos élettörténetek bomlanak ki, amelyekből világosan kiviláglik a kollektív emlékezet működése és egy egész közösség gondolkodása.

Ritter György: Háború és elűzés – Emlékezések a második világháborúról és az 1946-os kitelepítésről, Napkút kiadó, Káva-téka füzetek 58., Bp., 2011, 49.o.

Ritter György (1980)

2001-ben a Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Szakközépiskolában érettségiztem, majd 2003-tól a Pécsi Tudományegyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol 2010-ben végeztem történelem–filmelmélet és filmtörténet szakon. 1999 óta írok filmkritikákat, történelmi sorozatokat. „Oral history” emlékezetkutatással foglalkozom, különös tekintettel a magyarországi németek 20. századi történetére. 2010-ben az Éghajlat Kiadó szociográfiai pályázatán megosztott első helyezett lettem, szintén a német kitelepítésről szóló írásommal.

(Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
„A Mi Csobánkánk” – Már rendelhető a helytörténeti könyv
Több száz év egy könyvben – Eddig nem látott kiadvány készül Solymárról