A 10-es úton, a Kopár Csárda közelében egy Peugeot állt fejtetőre 7-én, pénteken, míg ugyanezen a napon a pilisszentiváni fenyvesben tűz is volt. 9-én a 1111-es úton egy Daewoo Racer személygépkocsi borult az árokba.

A 10-es úton, a Kopár Csárda közelében egy Peugeot állt fejtetőre 7-én, pénteken, míg ugyanezen a napon a pilisszentiváni fenyvesben tűz is volt. 9-én a 1111-es úton egy Daewoo Racer személygépkocsi borult az árokba.

Fejtetőn a Peugeot a 10-esen

Pénteken 19 óra 24 perckor kaptuk az értesítést sms-ben a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság híradó-ügyeletesétől, miszerint a 10-es számú főúton a Kopár Csárda felé egy személygépkocsi fejtetőre borult.
A vonulást 2 gépjárművünkkel 9 tűzoltónk kezdte meg perceken belül a helyszínre. Jelzett helyen egy Peugeot 406 típusú személygépkocsi az úton megcsúszott, az útpadka megdobta és az út mentén fejtetőn landolt. A helyszínre érkező mentősök a sofőrt megvizsgálták és megállapították, hogy nincs sérülése, így a helyszínen is maradhatott. A helyszínre a III. kerület 2-es fecskendője, valamint a pilisvörösvári önkéntes kollégák érkeztek még. A trélert tűzoltóink várták meg, segítettek az autó talpra állításában, majd leáramtalanították a gépjárművet. A forgalmi akadály megszüntetését követően tűzoltóink 20 óra 39 perckor bevonultak állomáshelyükre.

Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület – szentivanipte.hu

Tüzek a fenyvesben

Pénteken délután 12 óra 25 perckor kaptunk egy lakossági bejelentést, miszerint Pilisszentivánon a Kálvária domb környékéről füstöt látnak az erdőből felszállni.

7 tűzoltónk vonult perceken belül a helyszínre, ahol kb. 10-15 négyzetméteren égett a fenyves erdő aljnövényzete. Tűzoltóink egy „C” sugárral a tüzet eloltották. A fővárosból a II. kerület 2-es fecskendője érkezett a helyszínre, beavatkozásunkat jóváhagyták. Visszaszerelést követően bejelentést kaptunk, hogy a Jági Tó felöl is füstölést látnak. A bejelentést leellenőriztük, de arra, tűzre-füstre utaló körülményt nem találtunk. Eközben a fővárosból egy fecskendőt indítottak el Pilisszentivánra. A bejelentő szerint az Erdő utca végénél kapott lángra az erdő. A káreset felszámolásával végeztünk, majd Mi is megkaptuk az erdő utcai címet, így a II. kerület 2-es fecskendőjével együtt értünk a helyszínre, ahol kb. 500 négyzetméteren lángolt a fenyves erdő aljnövényzete. A fővárosi egység és Mi is 2-2 „D” sugárral kezdtük meg a tűz oltását. Az idő közben helyszínre érkező II. kerület 1-es fecskendőjének legénysége kéziszerszámokkal és a víz átadásával segítette a tűz végleges felszámolását. A rajok 15 óra 00 perckor, visszaszerelés és tartályfeltöltés után vonultak be állomáshelyükre.

Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület – szentivanipte.hu

Árokba borult autó

Az 1111-es út pankostetői szakaszán egy Daewoo Racer személygépkocsi megcsúszott, majd a szalagkorláton át az út menti árokban, oldalára borult. A gépkocsit vezető férfi saját lábán ki tudott szállni gépkocsijából és csodával határos módon karcolások nélkül megúszta a balesetet. A kiérkező tűzoltók a gépkocsit áramtalanították, majd a rendőrségi helyszínelés után kerekeire állították, végül gépjárműfecskendő és drótkötél segítségével az útra vontatták. A mentés idejére az 1111-es út teljes szélességében le volt zárva.

Pomázi Önkéntes Tűzoltóság – tuzoltosag-pomaz.hu

Kapcsolódó cikkek:
Hétfőn két helyen is lángolt a fenyves Pilisszentivánon
Egyre hevesebb bozóttüzekhez riasztják a tűzoltókat