Lendvai József János, Pilisszentkereszt korábbi, független polgármestere győzött a Pest megyei településen vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson, amelyen új képviselő-testületi tagokat is választottak. A hattagú képviselő-testületbe is független jelöltek kerültek.

A régi-új polgármester jelentős fölénnyel, 524 vokssal nyert Kvintovics László (független) előtt, akire 173-an szavaztak, míg Becságh András (független) 84 vokssal lett a harmadik. A község 1780 választásra jogosult lakójából 811-en járultak az urnákhoz, ami 45,56 százalékos részvételnek felel meg – tette hozzá az irodavezető helyettes.

A szintén vasárnap megválasztott hattagú képviselő-testületbe is független jelöltek kerültek. A 15 induló között három volt testületi tag is megmérette magát, de csak egyiküknek, a volt alpolgármesternek sikerült az újrázás (az egyetlen nem független, a Fidesz-KDNP színeiben induló jelölt sem kapott elég szavazatot). Az időközi választásra azért került sor, mert a bő kétezer lelkes község képviselő-testülete szeptember 13-án feloszlatta magát, így a polgármester megbízatása is megszűnt.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:
Ma választanak polgármestert és képviselőt Pilisszentkereszten
Hárman küzdenek a polgármesteri címért Pilisszentkereszten
Elmarad a népszavazás Pilisszentkereszten
Feloszlatta magát Pilisszentkereszt önkormányzata