Első alkalommal szervezi meg a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont saját úszóversenyét nyolc korcsoportban. A versenyre olyan fiatalokat várnak, akik bár ügyesen úsznak, nem igazolt versenyzők. Elsősorban a Pilis-Dunakanyari kistérségből várják az indulókat, de vélhetően a Duna túlsó partjáról is érkeznek majd úszók – mondta Lacházy Sebastian, a V-8 munkatársa. A verseny tehát nyitott, 3-17 éves korig lehet nevezni, határideje: november 7-e.

A nevezésnek több módja is van, de a helyszínen már nem lehet nevezni!
1. Regisztrációs lap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével az uszoda recepcióján!
2. Személyesen: A név, a születési év és a saját, illetve 14 éves kor alatt a szülők elérhetőségének megadásával történhet a Létesítmény recepcióján.
3. E-mailben: Ugyanezen adatok megadásával az info@v-8.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen. Amennyiben az e-mailes nevezésről 48 órán belül nem érkezik visszaigazolás, kérjük, ismételje meg nevezését.

A verseny napján, a helyszínen minden versenyzőnek regisztrálni kell, melynek legkésőbb az adott versenyszám előtt 30 perccel. Egy versenyzőnek csak egyszer kell regisztrálnia, függetlenül attól, hogy hány versenyszámban indul. Minden kategóriában az 1-3. helyezett érmet és ajándékot, a többi versenyző oklevelet kap. A csapatverseny győztese pedig egy vándorkupát.

(v-8.hu)