A tavasszal megnyílt 420 kilométer hosszú Magyar Zarándokút Esztergomból indul a Pilist, a Kunsági Nemzeti Parkot érintve Szekszárdon át, majd a Mecseken keresztül Máriagyűdön ér véget, szent, különleges kisugárzású helyeket összekötve.

A tavasszal megnyílt 420 kilométer hosszú Magyar Zarándokút Esztergomból indul a Pilist, a Kunsági Nemzeti Parkot érintve Szekszárdon át, majd a Mecseken keresztül Máriagyűdön ér véget, szent, különleges kisugárzású helyeket összekötve.

Korábban írtuk: A Magyar Zarándokút túltesz az El Camino-n (+Képek) (Zarándokok Pilisszántón)

A Magyar Zarándokutat egyre többen Magyar Camino néven emlegetik. Kétségtelen, hogy az út kialakításában és működésében egyaránt sok hasonlóság található a spanyol és magyar út között.

Az útvonal hosszának fele hegyvidék, fele pedig alföldi sík terep. Hegyvidéken kezdődik és végződik, középső szakasza síkság. Átlagos tempóban haladva kb. 17-22 nap alatt lehet végigjárni. Az út fizikai megtestesítését a kijelölt, „felfestett” útvonal és a kb. 25-30 km-enkénti zarándokszállások hálózata adja.

Az útvonal többnyire földutakon, turistaösvényeken a természetben vezet, de a közbeeső településeket is érinti. Több helyen, ahol fogadókészség mutatkozik, alternatív nyomvonalak kerülnek kialakításra fontosabb helyszínek felkeresésére – írta a nana.hu.

A szállásokat, amelyek olcsó, puritán csoportszállások, önkormányzati, egyházi és civil összefogással alakítják ki és működtetik.

A Zarándokutat mindenki bejárhatja, aki elfogadja a működés szabályait. A jelentősebb hálózati alappontokon zarándokútlevelet lehet kiváltani, ez jogosít fel a zarándokszállás használatára. Száz kilométer gyalogoszarándoklást követően zarándokoklevél kérhető. Az út teljes hossza teljesíthető több szakaszban, akár több év alatt is.

A Magyar Zarándokút tavasztól teljes hosszában, Esztergomtól Máriagyűdig szállásépületeivel és irodáival együtt szolgálja a zarándokokat, az út alapja lehet a Czestochowa és Medugorje között tervezett nemzetközi zarándokútnak.

(mmonline.hu)

Kapcsolódó cikkek:
A Magyar Zarándokút túltesz az El Camino-n (+Képek)
Elindultak az első zarándokok a magyar El Camino-n
Márciusban megnyílik a Pilisben kezdődő Magyar Zarándokút
A Pilisben halad majd a magyar El-Camino