Csobánka tavaly átadott, új főterén szombaton megemlékezést tartottak az 1946-ban történt kitelepítésekre emlékezve. A rendezvényen végleges helyére került a Markolt György szobrász által megformált “Égbekiálltó” című alkotás.

Alvincz János önkormányzati, és helyi német nemzetiségi önkormányzati (NKÖ) képviselő elmondta, a polgármester a rendezvény előkészítéséből és szervezéséből a Német Kisebbségi Önkormányzatot “kihagyta”. A lépés számára azért furcsa, mert legutóbbi ülésükön, amelyen a polgármester is részt vett, vállalták a szervezés lebonyolítását.
Ehhez képest az eseményre meghívást sem ők, sem a falu lakói, de a képviselők sem kaptak. (Az Udvari Bennfentes honlapján egy sor azért megjelent…) Eljöhettek azonban – csupán az egyik – német testvértelepülés: Heidenheim képviselői, a wertheimiek azonban nem.
A szobor tehát koszorúzás, szentelés, leleplezés és miegymás nélkül kapkodva került mostani helyére, eredeti funkcióját, a megbékélést ezúttal (még) nem igazán betöltve…
(csobankaforum.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Új életre kelhetett a Kápolna utcai kút (+Képek)