2011. január 25-én, mint arról már a Varkapu.info is beszámolt, megválasztották Piliscsaba új jegyzőjét, Pál Imrét. Az ülésen a győztes mellett a másik pályázót, Dr. Szabó Attila Antalt is meghallgatták, melyről a Zöld Hullám Rádió és a Pilis TV is készített felvételt. A két jelölt bemutatkozásának összefoglalója alább.

2011. január 25-én, mint arról már a Varkapu.info is beszámolt, megválasztották Piliscsaba új jegyzőjét, Pál Imrét. Az ülésen a győztes mellett a másik pályázót, Dr. Szabó Attila Antalt is meghallgatták, melyről a Zöld Hullám Rádió és a Pilis TV is készített felvételt. A két jelölt bemutatkozásának összefoglalója alább.

Pál Imre jelenleg 7 éves jegyzői gyakorlattal rendelkezik, elmondása alapján sok pályázati munkában, fejlesztésben vett részt előző munkahelyén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A megválasztott jegyző államizgatási főiskolai végzettséggel rendelkezik, mellette helyi jogi kodifikátorként is végzett, de elvégezte az uniós pályázatírói képzést is.

A másik jelölt, Dr. Szabó Attila Antal immáron 4 éve Dömös jegyzője, de 3. éve Pilismaróton betölti a helyettesítő jegyző szerepét is. Meghallgatásán elmondta; azért jelentkezett a piliscsabai pályázatra, mert szeretne szakmailag előre lépni. Korábban Hajdúböszörményben is dolgozott. Az Esztergomban lakó pályázó Debrecenben jogász, majd történelemtanár, történész végzettséget szerzett. Emellett az anyakönyvi szakvizsgát is letette és közigazgatási szakvizsgával is rendelkezik.

Végül a piliscsabai képviselőtestület január 25-i ülésén a 18:41-kor kezdődő szavazáson Pál Imrét szavazták meg, így ő lett Piliscsaba jegyzője.

„A jegyzői pályázatra összesen 24 fő adta be pályázatát, amiből 1 határidő után érkezett, így az nem volt értékelhető. Az előkészítő bizottság a beadott pályázatokat megvizsgálta, és személyes találkozóra 9 főt hívott meg. A személyes meghallgatáson végül 8 pályázó jelent meg, ezen a meghallgatáson a képviselők többsége is részt vett. Ebből 2 főt hívott be a Képviselő-testület az ülésére. Az új jegyző 2011. február 1-jétől veszi át hivatalát.” – adta hírül korábban a piliscsaba.hu.

(Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
A Zöld Hullám Rádió felvétele
Pál Imre Piliscsaba új jegyzője
Dr. Beregszászi Márk lett Solymár új jegyzője