A Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület arról tájékoztatta a Varkapu.info helyi hírportált, hogy a Szent István utcában villám csapott egy családi házba. Bár korábban úgy tudtuk, hogy az épület nem gyulladt ki, csak füstölt, ám a tető alatt végül felcsaptak a lángok.

Kovács Zsolt a helyszínről arról tájékoztatta portálunkat, hogy a lángok csak néha látszanak az eső miatt, de a tető alatt 150-200 négyzetméteren van tűz. A helyszínen a helyieken kívül négy másik egység is tartózkodik, több mint 20 tűzoltó dolgozik Pilisvörösváron.
„Négy sugárral oltjuk a tüzet. Egy egység légzőkészülékkel már bent van az épületben, a létraszer pedig most emelkedik fel, hogy felülről is megbontsuk a tetőt” – mondta el a Varkapu.info-nak Kovács Zsolt.
Közben a katasztrófavédelem hivatalos tájékoztatója is megjelent: „Százhúsz négyzetméter alapterületű családi ház tetőzetében keletkezett tűz a Pest megyei Pilisvörösváron, a Szent István utcában. A tetőzetben keletkezett lángok elfojtásán a fővárosi hivatásos, valamint a pilisvörösvári és a solymári önkéntes tűzoltók dolgoznak. Az oltási munkálatokat a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.”
Percről percre tudósítunk a viharról és annak következményeiről >>>
Köszönjük a fotót Rádler Gábornak:
Így villámlott Pilisvörösváron:
(Varkapu.info)