Dr. Mártai István, 2010. szeptember 15-étől az Országos Mentőszolgálat orvos-főigazgatója. A 45 éves, pilisvörösvári származású és a városban élő orvossal a kinevezéséről, az eddigi tapasztalatairól és a terveiről a Vörösvári Újság novemberi számában beszélgettek.
Dr. Mártai István, 2010. szeptember 15-étől az Országos Mentőszolgálat orvos-főigazgatója. A 45 éves, pilisvörösvári származású és a városban élő orvossal a kinevezéséről, az eddigi tapasztalatairól és a terveiről a Vörösvári Újság novemberi számában beszélgettek.
– Gratulálok a kinevezéséhez! Ha jól számolom, Fetter Gyula és Szauter Rudolf országgyűlési képviselők, valamint Manhertz Károly oktatásügyi szakállamtitkár után Ön a negyedik vörösvári, aki népképviseleti, vagy állami szinten komoly szerepet kapott az ország életében. Büszke erre a megbízatásra?
– Köszönöm a gratulációt! Büszke vagyok, mert az OMSZ vezetőjének lenni nagy megtiszteltetés. Nekem ez az első munkahelyem. 1989. óta itt dolgozom, számomra nagyon sokat jelent a Mentőszolgálat.
– Hogyan nyerte el a főigazgatói posztot?
– Megnyertem azt a pályázatot, amelyet a korábbi főigazgató, dr. Göndöcs Zsigmond menesztése után írtak ki. Ezt megelőzően dolgoztam abban a munkacsoportban, amely részt vett a Gyógyuló Magyarország program keretében bemutatott Semmelweis Terv kimunkálásában. Már ekkor érlelődött az a közös gondolat, hogy lehetőleg ne kívülről kerüljön valaki az OMSZ élére, hanem olyan ember vezesse, aki belülről is ismeri a szervezetet, látja a problémákat, és a megoldást is. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy beadom a pályázatomat. Persze, mint mindennek, ennek is két oldala van: egy kívülről jövő ember észrevehet olyan dolgokat is, amelyek egy belső embernek már fel sem tűnnek, egy belső ember viszont sokkal jobban képben van a szervezet működését illetően. Főigazgatóként ezért megpróbálom a két előnyt ötvözni, vannak olyan területek, amelyekre külső szakembert keresek, és vannak olyanok, amelyekre belső szakembereket neveztem, vagy nevezek ki. A mottóm: Megújítva megőrizni!
– Ez már a jelenlegi munkájának a része, mielőtt azonban erre rátérnénk, röviden vegyük számba az eddigi életútját, mert nem biztos, hogy mindenki emlékszik a 2005-ös cikkünkre, amelyben erről már szót ejtettünk.
– Végigjártam a szamárlétrát, az orvosi diplomám megszerzése után mentőtisztként, mentőorvosként, területi főorvosként, mentőszervezet vezető főorvos helyettesként, 2005-től pedig a Közép-Magyarországi Regionális mentőszervezet orvosigazgatójaként dolgoztam. A különböző beosztásokban megismertem az OMSZ életét. Több különböző szakképesítést szereztem, például oxyológiából, honvédorvostan-katasztrófaorvostanból, társadalom-orvostanból, tavaly pedig egészségügyi szakmenedzser szakon megszereztem a második diplomámat is. Évek óta tagja, vagy elnökségi tagja vagyok több szakmai szervezetnek. Társadalmi tevékenységet végzek például a Magyar Vöröskeresztben, ahol a XIII. kerületi szervezet elnöke vagyok, de dolgozom az Óbuda-Békásmegyer Mentőalapítványban, valamint a Pilisi-medence Egészségügyi Alapítványban is.
– Elismerésre méltó életút. S most itt van az újabb feladata. Lassan két hónapja már, hogy főigazgató lett. Változott-e a véleménye az OMSZ-ről ennyi idő után, vagy még mindig úgy látja, hogy a szakmai munkacsoport helyesen ítélte meg az OMSZ helyzetét és határozta meg a jövőjét?
– Úgy érzem, hogy a helyzetértékelésem megállja a helyét – noha találkoztam olyan dolgokkal is, amelyekre nem számítottam. Az OMSZ sok sebből vérző, de legalább működő szervezet. A vörösiszap-katasztrófa során mutatott teljesítményünk például kifogástalan volt. Ugyanakkor látni kell, hogy a Mentőszolgálat sok tekintetben mégis úgy működik, mint egy szocialista nagyvállalat. Egészen mostanáig nem volt például olyan valós pénzügyi kontrolling- és elemző rendszerünk, amely megkönnyítené a folyamatok értékelést és a döntések meghozatalát. Most azon dolgozom, hogy legyen. Vannak olyan szervezeti tevékenységek is, amelyekkel rendelkeznünk kellene, de nálunk hiányoznak. Tudományos területen is vannak elmaradásaink, márpedig én nemcsak azt szeretném, hogy a belső képzéseink minősége javuljon, hanem azt is, hogy az OMSZ a maga szakterületén hivatalos, akkreditált oktató központtá váljon. Óriási problémánk, hogy nincs valós emberi erőforrás menedzselésünk, akad olyan területünk, ahol évente 16-18 %-os a dolgozói fluktuáció, amely megengedhetetlenül sok.
– Manapság talán azért sem vonzó ez a pálya, mert a fizetés kevés, a körülmények pedig …
– Az OMSZ-nek 7400 dolgozója és 229 mentőállomása van. Jelenleg évi 24 milliárd Ft-ból gazdálkodunk, amelynek a 80-84 %-a bérköltségre megy el. Ugyanakkor egy mentőápoló, vagy gépkocsivezető még havi 100 ezer Ft-ot sem visz haza, tehát való igaz, hogy nálunk sajnos, alacsonyak a bérek. A munka jellege, nehézsége is komoly tényező. Ugyanakkor tény, hogy bár nálunk sosem lesznek kimagasló fizetések, de ezt a munkát vállaltuk és dolgozóink becsülettel végzik is! De jó hír, hogy az ország 2011-es költségvetési irányszámai alapján, a tervek szerint jövőre közel 28 milliárd Ft-ból gazdálkodhatunk. Ez egy nagyon jó üzenet, jelzi, hogy valóban komoly szerepünk van az ország életében. Van rá remény, hogy a következő években is ekkora összegből gazdálkodhatunk. Ebből már lehet életpályamodellt kialakítani, a szükséges átalakításokat, fejlesztéseket elindítani, illetve végrehajtani.
– Mondana konkrét példákat is?
– Tovább kell korszerűsítenünk a mentésirányítást. Öt évvel ezelőtt még 106 helyszínen fogadtuk a beérkező hívásokat, ma 26 helyen tesszük ugyanezt, de még ez is sok, a helyszínek számát le fogjuk csökkenteni húszra. Döbbenetes, de ma például nincs meghatározva, hogy egyáltalán hány mentőegységre van szüksége az országnak! Ez tarthatatlan állapot. A meglévő mentőegységeink, ilyen-olyan hagyományok, szokások, politikai okok, stb., szerint vannak elosztva, miközben nincsenek arról tanulmányaink, hogy az országban valójában hol és mire van szükség. Nyugaton ezt már rég megoldották – nekünk is ebbe az irányba kell menni. Óriási probléma, hogy nincs megfelelő informatikai hálózatunk. A mentőállomásaink nincsenek összekötve egy informatikai láncban, így a munka és a mentés szervezése nem elég hatékony. Van persze javulás, de ez még nem elég. Vagy említhetem például a gyógyszerbeszerzést. Ma az OMSZ papíralapon dolgozik. Ha egy mentőállomás kifogy valamiből, valaki kitölt erről egy papírt, amely valahogy bekerül a központi vagy megyei raktárba, ahol azt iktatják, a kért gyógyszert kiutalják, amelyet egy autónk valamikor kivisz az adott mentőállomásra. Ez se nem gyors, se nem hatékony rendszer.
– Mi a megoldás? Mert ezt hallani is rossz, nemhogy átélni…
– Az informatikai fejlesztések mellett például az, hogy meg fogjuk versenyeztetni a gyógyszerszállítókat. Ez egy nagy piac, és nekünk, s elsősorban a betegeknek egyáltalán nem mindegy, hogy mostantól valamelyik cég vállalja-e a helyszínre szállítást is, vagy nem. De hadd kanyarodjak vissza az OMSZ általános fejlesztéséhez. A járműparkunk elöregedett, az utolsó új járművek több mint 3 éve érkeztek. Van olyan mentőautónk, amelyik már kilenc éves és 800 ezer km-t futott. Az ilyen autók fenntartása gazdaságtalan. A mi életterünk, a munkánk helyszíne ugyanakkor alapvetően a mentőautó! A várhatóan rendelkezésünkre álló pénzből elindulhat az elöregedett járműpark cseréje, ezen felül az épületeink állagán, így a munkakörülményeken is tudunk javítani. Azt kívánjuk elérni, hogy a munkánknak legyen becsülete, értéke. Szeretném a belső változtatások mellett azt is elérni, hogy az országban is megfelelően pozícionáljuk az OMSZ-t. Célom, hogy a sürgősségi betegellátásban megkerülhetetlen legyen az első helyünk, mind a szakma, mind pedig a közvélemény szemében. Véleményem szerint egy jól működő Országos Mentőszolgálat a társadalmi biztonság egyik letéteményese.
(Vörösvári Újság – Várhegyi Ferenc)
