A vörösiszap-katasztrófa 2010 őszén példátlan összefogásra ösztökélte a magyarokat. A pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal alszámlájára több mint százezer forint érkezett be, melyet egyenlő részben elosztva a múlt hét folyamán Kolontár és Devecser pogármesteri hivatalainak juttatott el városunk.

Az emberemlékezet óta nem látott ipari katasztrófa 2010 őszén példátlan összefogásra ösztökélte a magyarokat – és persze ezen belül a pilisvörösváriakat.

A számtalan kisseb-nagyobb kezdeményezés rendkívül eredményes volt: rengeteg tárgyi, anyagi felajánlás, valamint önkéntesek serege érkezett Kolontár és Devecser segítségére.

A pilisvörösváriak sem szégyenkezhetnek, hisz a rengeteg tisztítószer, tartós élelmiszer, védőfelszerelés mellett, komoly anyagi felajánlásokkal is támogatták a károsultakat.

A Polgármesteri Hivatal alszámlájára több mint százezer forint érkezett be, melyet egyenlő részben elosztva a múlt hét folyamán Kolontár és Devecser pogármesteri hivatalainak juttatott el városunk.

Talán kevésnek tűnhet ez az összeg, de ne feledjük: számtalan szervezeten keresztül lehetett – és még most is lehet – pénzadományokkal segíteni. Nagyon sokan ezeken a csatornákon juttatták el adományukat.

Köszönet érte!

(Szakszon Péter – pilisportal.hu)

Kapcsolódó cikkek:
A Pilis-Budai Kutyások is segítettek
Majdnem százezer forint gyűlt össze eddig
Majdnem 7 millió forint adomány futásból
Célba ért a pilisjászfaluiak adománya is