A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a Komárom-Esztergom megyében található tavakat, bányatavakat, folyókat, többek között a Duna egyes pontjait, a tatai Öreg-tavat és a tatabányai síkvölgyi-tavat. Pest megyében is számos olyan bányató van (pl. Pilisszentiván, Pilisvörösvár), melynek a helyi önkormányzatok és a rendőrség is az elkerülését kéri. 

„Ki kell hangsúlyozni, hogy a rendőrségnek nem a szankcionálás a célja, hanem a jogsértések megelőzése, a tragédiák elkerülése. Ehhez azonban az állampolgárok jogkövető magatartása is szükséges” – áll a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A fürdőzés szabályai: A szabályok szerint fürödni csak olyan helyen lehet, amely kijelölt fürdőhelynek minősül – a tatai Öreg-tó és a tatabányai síkvölgyi-tó például nem ilyen -, de kiemelendő, hogy éjszaka, korlátozott látási viszonyok között itt sem, hacsak a vízfelület nincs kivilágítva. A többi esetben tiltott, ezt tábla is jelzi az adott területen. Ha valaki a tiltás ellenére nem kijelölt fürdőhelyen mártózik meg, figyelmeztetésre vagy bírságra számíthat, amely 5 ezertől 50 ezer forintig terjedhet. Utóbbit nem csak a rendőrség, hanem a közterület-felügyelő, az önkormányzati természetvédelmi-, a halászati őr is kiszabhatja.

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség kéri, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Ismeretlen helyen vízbe ugrani veszélyes, mert a vízfelszín alatt nem látható kövek, cölöpök, karók és egyéb tárgyak maradandó sérülést, rosszabb esetben akár halált is okozhatnak!
  • Gyengén úszóknak azt javasoljuk, hogy csak sekély vízben mártózzanak meg!
  • Szeszesitaltól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes!
  • Teli gyomorral nem javasolt a fürdőzés!
  • Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt! Ha a part mellett elalszik a gumimatracon, akkor is kisodródhat a mély vízbe!
  • Figyeljék a viharjelző szolgálat jelzéseit!
  • Ha valaki bajban van, segítségért kiált, azonnal hívjanak segítséget, értesítsék a vízimentőket vagy a strand személyzetét!
  • Semmiképp ne feledjék, hogy hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó tizenkét éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet szabad vizekben!
  • Gyermeket még a vízparton se hagyjanak felügyelet nélkül!