Állatok Világnapja: Ürömön és Budakeszin is a térség kutyái a főszerepben

16:20 | 2017 09. 27.

Kategóriák: Al kiemelt, Közélet

A hagyomány szerint október negyedikén tartják az Állatok Világnapját, melynek célja, hogy felhívja gyerekek és felnőttek figyelmét a vadon élő és a háziállatok védelmének fontosságára. A jeles nap alkalmából az Ürömi Menhelyen nyílt napot tartanak, míg a Pilis-Budai Kutyamentőkkel a Budakeszi Vadaspark rendezvényén találkozhatunk.

A hagyomány szerint október negyedikén tartják az Állatok Világnapját, melynek célja, hogy felhívja gyerekek és felnőttek figyelmét a vadon élő és a háziállatok védelmének fontosságára. A jeles nap alkalmából az Ürömi Menhelyen nyílt napot tartanak, míg a Pilis-Budai Kutyamentőkkel a Budakeszi Vadaspark rendezvényén találkozhatunk.

Szombaton a Budakeszi Vadasparkban kisállat térningekkel, interaktív madárgyűrűzéssel, állatijó bemutatóval várnak minden kis és nagy vendéget a világnap alkalmából. A rendezvényre a Pilis-Budai Kutyamentők is kilátogatnak, így a vadak mellett kutya ugatással, csaholással is megtelik majd a park területe. A jeles napon megismerkedhettek az egyesület legjátékosabb, legvidámabb kutyáival, akiket természetesen örökbe is fogadhatottok.

Program helyszíne: Budakeszi Vadaspark, Szanatórium utca
Program ideje: 2017. szeptember 30. szombat 9:00-12:30

Ismerd meg a Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesületet ITT>>>

Ugyancsak a térség kutyái kerülnek a középpontba az Ürömi Menhelyen, ahol nyílt nappal várják az állatbarátokat. A rendezvényen körbejárhatjátok a területet, beleshettek a kutyusok ideiglenes otthonába és megtapasztalhatjátok, hogyan telik egy nap önkéntesként. Továbbá fergeteges koncertek is színesítik a napot: Zoltán Erika, a Zanzibár, Bebe és Palcsó Tomi is kilátogat a rendezvényre. Ha pedig ez még nem lenne elég, lesz kutyamasszázs, ügyességi verseny, arcfestés. Minden 1500 Ft feletti adományozónak a programokra ingyenes látogatási lehetőséget biztosítanak. A befolyt összeget a téli melegedő megépítésére fordítják!

Program helyszíne: Üröm, 11101
Program ideje: 2017. Október 1. Vasárnap 11:00-19:00

Ismerd meg az Ürömi Menhelyet ITT>>>

 

(Varkapu.info, Fotó: Gribek Tímea)
Címkék: , , , , ,