A civilek elintézték, szerdától kátyúz Pilisvörösváron a Közút

16:49 | 2018 06. 19.

Kategóriák: Közélet

Június 13-án a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület meghívására Pilisvörösvárra érkezett a Közút Nonprofit Zrt. Pest megyei igazgatója, Magyari László és Millián Anna osztályvezető, amely során a civilek számos helyi problémát személyesen mutattak meg a képviselőknek. Bár állításuk szerint az eseményre a TEVŐ tagjai az önkormányzatot is meghívták, ők nem vettek részt a bejáráson. A találkozó ugyanakkor így sem volt hiábavaló, Pilisvörösváron ugyanis szerdán megkezdődnek a munkálatok a 10-es úton.

“Kértük, hogy jöjjenek el Pilisvörösvárra, ahol egy helyszíni bejárás során vehetünk sorra néhány problémát. Egyetértettünk abban, hogy az M10 elkerülő megléte sokat enyhítene Pilisvörösvár és a térség közlekedési problémáin. Mivel ez egy távlati megoldás, emiatt mi a 10-es főút jelenlegi problémáira koncentráltunk a megbeszélés során. Nagyon sajnáljuk, hogy az Önkormányzat nem fogadta el meghívásunkat, és emiatt nem vett részt a bejáráson” – olvasható a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület bejegyzésében.

“Beszéltünk még az Útőrház gyalogátkelő problémájáról és a Pilisszentiváni körforgalom lehetőségéről is. Itt lehet, elegendő, gazdaságosabb lenne egy lehajtó és felkanyarodó sáv kialakítása is. Ezek is rendkívül tőkeigényes beruházások az önkormányzatok részéről, ezért kértük, segítsenek kivitelezhetőbb alternatívák keresésében, illetve felmerült a kérdés, hogy lehetséges lenne-e valamilyen szintű költségmegosztás” – fogalmazott Bakos László, a TEVŐ elnöke.

Szerdán indul is a kátyúzás

A múlt heti közös bejárás még az önkormányzat részvétele nélkül sem volt hiábavaló, a TEVÖ ugyanis kedden választ kapott a problémák egy részére. A civil szervezet az alábbi ígéretet kapta szerdán:

“Hivatkozva 2018. június 13-án Magyari László megyei igazgató úrral történt egyeztetését követően az alábbiakról tájékoztatom.
A holnapi napon területileg illetékes szentendrei mérnökségünk a 10 sz. főúton, Pilisvörösvár Város belterületi szakaszán megkezdi a kátyúzási munkálatokat, valamint a 10 sz. főút külterületi útszakaszán (Solymár felé) megkezdik a növényzet eltávolítását gépi erővel.”

A kátyúzás minden bizonnyal forgalmi fennakadást fog okozni a 10-es úton, ám utána végre nem kell a lyukakat kerülgetni a településen.

(Varkapu.info)

Címkék: , , , , ,