„Sikerült! Elfogadták a Templom téri körforgalmi javaslatunkat!” – olvasható a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület Facebook oldalán, miután az önkormányzat teszt jelleggel még nyáron egyirányúvá teszi a Templom teret.

A TEVŐ tájékoztatása szerint a nyáron elkezdődő teszt egészen az őszi szünetig lesz érvényben, ha azonban a körforgalom beválik, akkor véglegesíteni fogják.
Nem ez az első nagy sikere a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesületnek, hiszen az elmúlt hetekben folyamatosan szót emeltek a Búcsú térre tervezett sportcsarnok ellen, és egy városi uszoda építése mellett, aminek érdekében flashmobot is szerveztek Pilisvörösváron. A két célból egy kormányzati döntés következtében az utolsót végül sikerült elérni, hiszen a településen épülhet tanuszoda, már amennyiben az országos program nem csúszik tovább.
A TEVŐ tagjai az egyesület megalakulása óta számos jótékonysági akciót is szerveztek. Többek között padokat újítottak fel a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában, de a Gradus óvodának egy hűtőgépet is vásároltak.
(Varkapu.info)