Az önkormányzat a napokban megosztotta a település idei évre tervezett eseményeinek listáját. A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Vörösvári Napokat, mely különlegesebb lesz az eddigieknél, hiszen Pilisvörösvár idén ünnepli várossá avatásának 25. évfordulóját. Lesznek továbbá eddig nem látott programok is: futóversennyel és a Stégek Éjszakájával várják majd a kicsiket és nagyokat egyaránt.

„Ugyan jelenleg a pénzügyi fedezete még nem adott a programoknak, de ettől függetlenül a rendezvényszervezés a városban nem állt meg, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minden programot meg tudjunk tartani” – mondta Strack Bernadett alpolgármester a városvezetés rendezvényeket bemutató videójában.

Naptárat elő, nézzük milyen programok várnak ránk idén:

2022. május 22-én első alkalommal rendezik meg az UBM RedRun futóversenyt. „Minden korosztály számára igyekeztünk megtalálni a távokat: a gyerekenek 1 km-es, a 7 km-es, 14 km-es, 21 km-es a családi váltók számára lesz ideális, de a profi futók is meg fogják találni a legmegfelelőbbet” – avatott be a verseny részleteibe az ötletgazda, Bakos László. 

A beharangozó videóból kiderült, hogy idén nem kell nélkülöznünk a gyermeknapi, majális programot. A 2022. május 29-én rendezendő esemény idén a ligeti lovardához költözik. 

Igazán egyedi programnak ígérkezik a Stégek Éjszakája, melyet 2022. június 25-én első alkalommal rendeznek meg a településen. Varga Péter, az esemény ötletgazdája annyit már el is árult, hogy bográcsozással és street zenével fogják várni a helyieket, a nyár esti hangulatot pedig a fáklyákkal kivilágított stégek látványa fogja fokozni. 

2022. július 17-én rendezik meg a Hallo! Werischwar eseményt, melynek idén is az okmányiroda udvara ad majd otthont. 

2022. augusztus 12. és 15. között rendezik meg a Vörösvári Napokat, mely idén egy évfordulóhoz is köthető, hiszen Pilisvörösvár idén ünnepli várossá avatásának 25. évfordulóját. Fetter Ádám polgármester elmondása szerint idén is színes és tartalmas programokkal fogják várni a helyieket, melynek helyszíne a volt Camping területe lesz. 

Az ősz és tél beköszöntével pedig három hagyománynak megfelelő eseményt is feljegyezhetünk:  szeptember 24-én tartják a szüreti felvonulást és báltnovember 15-én nyit a jégpálya, december 11-én pedig az Adventi Vásáron válogathatunk a helyi kézművesek termékei között.

Ha érdekel a rendezvények helyszínének terepbejárásra, érdemes megnézni a videót: