Ezúttal az Emil Cukrászdánál lévő buszmegállót jelző tábla áthelyezését, a játszóterek állapotának felmérését, és azon rendbetételét, valamint a vasútállomásokon jegyautomaták kihelyezését kérte a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület.
Ezúttal az Emil Cukrászdánál lévő buszmegállót jelző tábla áthelyezését, a játszóterek állapotának felmérését, és azon rendbetételét, valamint a vasútállomásokon jegyautomaták kihelyezését kérte a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület.
Pilisvörösvár egyik legfiatalabb civil szervezete az utóbbi hónapokban több témában is hallatta hangját. Korábban beszámoltunk arról, hogy a Vásár téri és a Templom téri iskolában is felújítottak, kifestettek tantermeket, míg a Gradus óvodának új hűtőt vásároltak. Flashmobot szerveztek a tervezett kézilabda csarnok Búcsú téri helyszíne ellen, és egy uszoda létesítése mellett, de kérésükre körforgalmasították próba jelleggel a Templom teret is.
A közelmúltban arról is beszámoltunk, hogy a TEVÖ településszépítési akciót is hirdetett Pilisvörösváron, amelyhez a Klapka és a Nagykovácsi utca sarkán is csatlakoztak már.
Táblaáthelyezés
Az utóbbi egy hétben is több ötlettel álltak elő a fiatal vörösvári civilek. Elsőként az Emil Cukrászda előtti buszmegállót jelző tábla áthelyezését kérelmezték az önkormányzattól, amely véleményük szerint nem látható helyen áll, ráadásul a jogszabályoknak sem felel meg. „Emiatt előfordul, hogy parkolóként használják az öblöt” – hívták fel a problémára a figyelmet hivatalos Facebook oldalukon.

Rossz állapotban a játszótér
A TEVŐ szintén a napokban fordult az önkormányzathoz a pilisvörösvári játszóterek állapota miatt. Az egyesület az alábbi levelet fogalmazta meg a település vezetőjének.
„Tisztelt Polgármester Úr!
Szeretném felhívni a figyelmét, hogy sajnos a játszóterek szabványossági felülvizsgálata újra aktuális lenne, különösképpen a focipálya melletti játszótéré.
A növényzet elhanyagolt, a kertek gazosak, a kerítések balesetveszélyesek, hiányzik a kilincs, az oszlopok rozsdálnak, a fa elemek korhadtak. Egyes játékok balesetveszélyesek.
Mellékeltem egy pár fotót, amik jól illusztrálják a helyzetet.
Van annak valami oka, hogy a játszóterek különböző karbantartottsági és ápoltsági szinten vannak?
A játszóterek a város fontos, talán egyetlen közösségi terei. Kár lenne az enyészetnek hagyni őket.
Kérem vizsgálja ki bejelentésünket, és hozza meg a szükséges intézkedéseket.”

Jegyautomatákat minden pilisvörösvári állomásra
A Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület csütörtökön a MÁV-csoport felé is javaslatot tett jegykiadó automaták létesítésére. „Pilisvörösvár vasútállomásain több mint 15 ezer utas fordul meg naponta. A három állomás közül csak egy helyszínen történik jegyértékesítés, az is csak a nap bizonyos szakaszában. Emiatt kérvényezzük jegykiadó automaták telepítését városunkban” – olvasható a TEVŐ indoklásában, amely szerint ezáltal bővülne, egyszerűsödne az utasok menetjegy- és bérlet váltási lehetősége, csökkenne a bliccelés mértéke. „Mindezek miatt az automaták kihelyezése mindkét fél érdekét szolgálja” – hívta fel a figyelmet a civil szervezet.
(Varkapu.info)