2021-ben az előző évinek csaknem az ötszörösét, azaz összesen 12 ezer darab fatermék – elsősorban tűzifa – eladását célzó hirdetést ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR szakemberei. A hirdetések túlnyomó részét a közösségi média csatornáin tették közzé, melyeknek a 84%-a bizonyult jogszerűtlennek. Az egyéb sajtóorgánumokon publikált hirdetések esetében ez az arány – bár szintén nem elhanyagolható, de – lényegesen kedvezőbb, mindössze 24% volt.

A Nébih faanyagkereskedelmi láncban végzett ellenőrzéseinek célja a fogyasztók átverésének megelőzése és a jogkövető faanyagkereskedők tevékenységének támogatása. A közösségi média felületein megjelenő, rendkívül nagy arányban jogsértőnek bizonyuló hirdetések miatt kötelességünk folyamatosan felhívni a tűzifát, faanyagot vásárlók figyelmét a körültekintő és elővigyázatos vásárlás fontosságára.

A jogsértések jellegét tekintve sajnos egyre gyakoribb – 93 hirdetésben fordult elő – a hamis EUTR technikai azonosítószám megadása. Az azonosítószám lényege, hogy igazolja a faanyagkereskedő jogszerű működését, adott esetben utólag is lehetővé tegye a számonkérését. A tisztességes kereskedelmi gyakorlat érdekében egyre több hirdetési fórumon már csak ennek megjelölésével lehet feladni a hirdetést, hiszen tudott, hogy a Nébih éppen az EUTR technikai azonosítószámaik alapján tartja nyilván a faanyagkereskedőket. A Nébih a nyilvántartásba vett faanyagkereskedelmilánc-szereplők adatait kereshető formában közzéteszi, ezért bárkinek könnyű kiszűrnie, ha valaki hamis EUTR azonosítóval hirdet.

A hatóság a látókörébe kerülő súlyos jogsértések esetén természetesen haladéktalanul kezdeményezi az ominózus hirdetések mielőbbi törlését, amit a szolgáltatók rövid időn belül el is végeznek. Emellett a jogszerűtlen hirdetésekben szereplő adatokat a Nébih egy ún. „feketelistán” is közzéteszi, amelyre ez idáig 209 telefonszám került. A csalókhoz köthető telefonszámok kereshető formátumban megtalálhatóak a hivatal honlapján, amit mindenképpen érdemes átnézni a rendelés előtt, hiszen a csalók gyakran újra és újra használják ezeket a telefonszámokat!

A tűzifa bizalmi termék, annak minősége, fafaja, mennyisége elsősorban az eladója által ismert pontosan, csak megfelelő gyakorlattal rendelkező ember tudja magabiztosan ellenőrizni. Aki már a hirdetése során megtévesztéshez folyamodik, egészen biztosan másban is átveri a vásárlót, ezért vevőként nagyon fontos odafigyelni az alábbi alapszabályokra:

  • Vásároljon ismert kereskedőtől!
  • Ellenőrizze a kereskedő EUTR azonosító számát!
  • Nézze meg a Nébih feketelistáját!
  • Tűzifát csak szállítójeggyel vegyen át!
  • Lerakodás előtt alaposan nézze meg a kiszállított fát!
  •  Soha ne utaljon előre pénzt, főleg ismeretlen hirdetőknek!

(Nébih)