Emléktáblát avattak Wenczl József tiszteletére a pilisvörösvári Művészetek Házában

21:43 | 2017 10. 15.

Kategóriák: Al kiemelt, Kultúra

Október 15-én a pilisvörösvári Művészetek Házában avatták fel azt az emléktáblát, amellyel Wenczl József emléke előtt tisztelegnek a település lakói. A vörösvári néptáncos és koreográfus, a magyarországi német tánckultúra egyik kiemelkedő személyisége 2014 októberében hunyt el.

Az emléktábla elkészítését komoly összefogás kísérte, hiszen Peller Zoltán ötletét Fogarasy Attila is felkarolta. A dombormű tervét csaknem félezer támogatói aláírással együtt nyújtották be a polgármesteri hivatalba. Az engedélyezés után Molnár Sándor a márványtáblát és annak elhelyezését ajánlotta fel térítésmentesen, míg a betűvésést Peller Károly és fiai végezték el szintén ingyen.

A mostantól a Művészetek Háza bejárata mellett látható bronz plakettet Bajnok Béla szobrászművész készítette el.

Egy élet áll az emléktábla mögött

Az emléktábla teljes költsége végül a sok segítségnek köszönhetően mindössze 200 000 forint lett, amely a művészi tiszteletdíj mellett a bronzöntést, az anyagköltséget és a cizellálást foglalta magában. Ehhez a pilisvörösvári önkormányzat, a német nemzetiségi önkormányzat, Angyalos György, Müller Márton és további magászemélyek járultak hozzá.

“Azért támogattam az emléktábla elhelyezését, mert ez egy olyan kezdeményezés, aminek van alapja. Emögött egy élet áll” – hangsúlyozta az ünnepségen Gromon István. Pilisvörösvár polgármestere hozzátette: Wenczl József hobbijával, ami a vörösvári sváb zenei és tánchagyomány ápolása volt, az egész közösséget gazdagította és ajándékozta meg.

Wenczl József 1945. május 8-án született Pilisvörösváron. A helyi német nemzetiségi táncegyüttes koreográfusaként, szakmai vezetőjeként, majd elnökeként ápolta a sváb kultúrát, 2006-ban pedig elnyerte a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes tiszteletbeli elnöki címét is.

Élete során számos díjat és kitüntetést érdemelt ki munkájával, 2014-es halála után a Pilisörösvárért Emlékérmet is megkapta.

(Varkapu.info; Fotók: Fogarasy Attila; Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes)

Címkék: , , , , , , ,