Tegnap délután fél négy tájban Solymáron, a Korona étterem előtt felvettünk egy buszmegállóban stoppoló hölgyet, kezében egy négy év körüli kislánnyal. Az autóban velem utazott várandós feleségem, és másfél éves kislányunk.
A hölgy közölte, hogy Budakeszi felé tartanak, bárhol kitesszük őket, majd tovább stoppolnak. A hölgynek kissé ápolatlan szaga volt, a kislány pedig alig nyöszörgött. Kérdésünkre, hogy beteg-e, a hölgy azt válaszolta, hogy „Nem, csak kissé nyűgös, mert 8 napja stoppolva járjuk az országot, el kell intéznünk néhány dolgot.”
Majd anélkül, hogy megcsörrent volna a telefonja, a füléhez emelte, és gépiesen nagyjából a következőt mondta bele:
„Szia kislányom, most fogd meg a húgodat, és induljatok el. Ma jönnek kikapcsolni hatkor az áramot. Fogjátok meg a mécseseket, amiket édesapa sírjáról hoztunk, majd azokkal világítunk. Ne sírj, ne sírj, sírunk majd együtt este. Fűtsetek még be utoljára, jövő héttől tudod, hogy azt is kikapcsolják. Add át Margitka nénit! Margitka néni, arra kérem engedje most el a lányokat. Nem… nem tudtunk semmit intézni. Esztergomban nem segítettek semmit a püspökségen, és úgy tűnik, hogy a vízművek is az én 27500 Ft-om nélkül csődbe fog menni. De most tegye le a telefont, a fia nagyon fog haragudni, hogy ilyen sokat beszélünk, a telefon is drága.”
Ezután kissé ledöbbenve ültünk némán az autóban. A hölgyet és a kislányt kitettük a Szépjuhásznénál a Budakeszi úton.
Három órával később a Solymári Auchan mellett az angol katonai temetőnél újra láttuk őket. Az ellenkező irányban lévő buszmegállóban álltak. Visszafordultunk, és megálltunk.
Hirtelen csak annyit tudtam kérdezni: „Hogy kerülnek ide?” Mire ő zavartan annyit mondott, hogy „Vissza kellett mennünk Esztergomba egy lelkésznőhöz.”
A kislány üveges tekintettel nézett rám. Látszott a szemében, hogy minden akaraterejét és életkedvét elvesztette. Akkor láttam, hogy cseppet sem hasonlít a nőre. A nő sötét hajú és szemű, testes, ragyás arcú, zavarodott tekintetű. A kislány kék szemű, világosbarna hajú. Teljesen leblokkoltam. Becsuktam az ajtót, megfordultam, és haladtunk tovább.
A feleségemmel mindkettőnknek lelkiismeret furdalása van azóta, nem tudtuk hirtelen, mit tegyünk. A rendőrséget felhívtuk, ott azt mondták, hogy annyit tudnak tenni, hogy a járőröknek szólnak, és ők igazoltatják, ha látják. Azóta mindezt jeleztük a solymári gyermekjóléti szolgálatnál is.
Név és cím a szerkesztőségben!
(Olvasónktól – Varkapu.info)
Kapcsolódó cikkek:
Vigyázat! Csaló bűnbanda a solymári lakótelepen!
