Önkormányzati választás 2014 – Nagykovácsi – Kiszelné Mohos Katalin

Kedves Nagykovácsiak! Tisztelt Választópolgárok!
 
A helyi Fidesz-szervezet, valamint több nagykovácsi közösség és szervezet felkérésére indulok a 2014.

Kedves Nagykovácsiak! Tisztelt Választópolgárok!
 
A helyi Fidesz-szervezet, valamint több nagykovácsi közösség és szervezet felkérésére indulok a 2014. évi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként. Jobboldali-keresztény értékrendet képviselek, de nem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja, ezért különösen megtisztelő a Fidesz felkérése.
 
1966-ban születtem, 20 éve élek Nagykovácsiban a családommal, 28 éve vagyok házas férjemmel, Kiszel Istvánnal, aki logisztikai igazgató. Leányaink: Kiszel Zsófia (25) gyógytornász és Kiszel Sára (19) egyetemi hallgató.
 
Pedagógusi, közoktatás-vezetői és neveléstudományi bölcsész végzettséggel, valamint közigazgatási alapvizsgával rendelkezem.
 
1997 és 2003 között a nagykovácsi Kispatak Óvoda óvodapedagógusa, majd 2003 és 2013 között intézményvezetője voltam. 2013-ban intézményvezetői megbízatásomról önként mondtam le.
 
2013 óta a XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatnál vagyok vezető főtanácsos, ahol tanügyi és munkaügyi feladatokat látok el a köznevelés és közművelődés területén. 
Intézményvezetőként, majd önkormányzati köztisztviselőként figyelemmel kísértem a képviselő-testület működését, megismertem a költségvetési intézményrendszer szerkezetét, felépítését, a költségvetési keretek közötti gazdálkodást és az önkormányzati feladatok megvalósítását.
 
Felkészültem arra, hogy magas színvonalon, HITTEL, SZÍVVEL, ÉSSZEL és emberséggel lássam el polgármesteri feladataimat, hiszen a nagykovácsiak új polgármestert szeretnének, élhető települést, együtt gondolkodó, együtt élő és együtt dönteni akaró közösséget. Ehhez kérem az Ön támogatását és bizalmát.
 
Nagykovácsinak olyan polgármesterre van szüksége, aki a beruházások és az infrastruktúra fejlesztése mellett az alábbiakat tudja és akarja is vállalni:
 
  • érdemi párbeszéden alapuló, sokoldalú, nyílt kommunikáció
  • információ-megosztás mind a képviselőkkel, mind a lakossággal
  • kulturált hangnem, konszenzusra törekvő hozzáállás
  • átláthatóság, nyitott szerződések
  • őszinteség, bizalom, nyíltság
  • pozitív életszemlélet
  • higgadtság, türelem
  • rendezett, kiegyensúlyozott családi háttér, mások számára példát adó életvitel.
 
Aki kíváncsi további részletekre és csapatunk programjára: http://kiszelkati.hu/ weboldalon megtalálja.
 
(A polgármesterjelöltek bemutatkozását a Varkapu.info változtatás nélkül közli Önkormányzati választás 2014 rovatában! A megjelent írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk véleményét!)