Önkormányzati választás 2014 – Pilisborosjenő – Bereczkiné Szendrey Éva

FALUNKÉRT

Soha nem volt szándékomban megváltani a világot, ellenben szentül hiszem, hogy józan, lelkiismeretes, jóindulatú cselekedettel elfogadhatóvá lehet azt tenni.

FALUNKÉRT

Soha nem volt szándékomban megváltani a világot, ellenben szentül hiszem, hogy józan, lelkiismeretes, jóindulatú cselekedettel elfogadhatóvá lehet azt tenni.

Bereczkiné Szendrey Éva, pilisborosjenői születésű, négy gyermek édesanyjaként vállalkozom az ÖNÖK KÉPVISELETÉRE. A művelődési ház jelenlegi vezetője vagyok, s immár a megnyitása (1987) óta munkatársa. Községünk kulturális életében, a hagyományok kialakításában és a közösségi rendezvények lebonyolításában, az új lehetőségek, kezdeményezések feltérképezésében folyamatosan jelen voltam az elmúlt 30 évben s továbbra is szeretnék intenzíven s hatékonyan részt venni, ezért kérem támogatásukat, hogy az Önök képviselője legyek.

A szakmai elismeréseket, kitüntetéseket nagy örömömre már kaptam:

2008 Wlassics Gyula-díj (évente 20 fő)

2012 TÉKA díj;

2012 Bessenyei György díj (évente 6 főnek ítélik oda)

Az Önök elismerése az lehet, hogy képviselőjükké választanak.

Aki emlékszik a VÁRJÁTÉKOKRA, CSALÁDI VASÁRNAPOKRA, GYERMEKNAPOKRA, TÁBOROKRA, TÁNCHÁZAKRA, BÁLOKRA, SZÜRETI MULATSÁGOKRA, KONCERTEKRE, KIÁLLÍTÁSOKRA, aki végigjárta már a PILISBOROSJENŐI KEVÉLYHEGYI TANÖSVÉNYT, azok tudják s látták, hogy már eddig is milyen sokféle közösségi program, kezdeményezés elindítója s végrehajtója voltam.

Az intézményi lehetőségeket ötvözve, a CIVIL ÖSSZEFOGÁSSAL sikerül a színvonalas programok megvalósítása. 

Mindezek Önökért, Önöknek, s Önökkel együtt valósult meg. Folytatni kívánom a megkezdett munkát, ehhez kérem támogatásukat azzal, hogy rám szavaznak s képviselőjüknek választanak.

(A polgármesterjelöltek bemutatkozását a Varkapu.info változtatás nélkül közli Önkormányzati választás 2014 rovatában! A megjelent írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk véleményét!)