Baráthné Dr. Kozák Erzsébet Független képviselőjelölt
Baráthné Dr. Kozák Erzsébet Független képviselőjelölt
27 éve élek Piliscsabán családommal állandó lakosként. Négy gyermekünk a Ward Mária, ma már a Páduai Szent Antal nevét viselő Általános Iskolában kezdte koptatni az iskolai padokat. Közgazdasági diplomámat a jelenlegi Corvinus Egyetemen szereztem, jogi doktorrá a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatott tanulmányaimat követően 2013 nyarán avattak. Könyvvizsgálóként költségvetési minősítéssel is rendelkezem, az önkormányzatok gazdálkodását a munkámon keresztül is naprakészen követem. 21 éve vezetem vállalkozásomat, mely kilenc embernek biztosít megélhetést. Vállalkozásom a helyi adóit kizárólag Piliscsaba kasszájába fizette és fizeti be, ezzel is gyarapítva a közös kasszát.
Nyolc éve, 2006 óta vagyok önkormányzati képviselő, s egy féléves megszakítással a Pénzügyi Bizottság elnökeként dolgozom. Tudom, hogy az elképzelések, ígéretek, tervek, álmok, pénzügyi fegyelem és szigor nélkül csak vágyálmok maradnak. A fejlődéshez, még ha pályázati forrásból is történik, szükséges az önerő, a pénz. 2006 óta folyamatosan azon dolgozom, hogy az önkormányzati működés mellett a fejlesztésekre is legyen Piliscsabának lehetősége.Továbbra is ezzel a szemlélettel szeretnék a piliscsabai emberekért dolgozni, kihangsúlyozva, hogy fontosnak tartom az infrastruktúrális fejlesztések folytatását, valamint az önkormányzati szolgáltatások minőségének folyamatos javítását.