DOBROVKÁNÉ DÉR BORBÁLA 3. sz. körzet
Solymáron, német nemzetiségű családban születtem. A Közgazdasági Egyetem külgazdaság szakán szereztem közgazdász diplomámat.
DOBROVKÁNÉ DÉR BORBÁLA 3. sz. körzet
Solymáron, német nemzetiségű családban születtem. A Közgazdasági Egyetem külgazdaság szakán szereztem közgazdász diplomámat.
Az Önök bizalmának köszönhetően az elöző négy évben képviselőként tevékenykedhettem. A pénzügyi bizottság elnökeként figyelemmel kisérhettem a megvalósuló beruházásokat (Kék Óvoda-, Ezüstkor-, Múzeum, Művelődési Ház megújulása, új utak, járdák építése, patakpartok rendbetétele, átmenő kis közök megújulása). Egyre növekvő összeggel támogattuk a civil szervezeteket, a község vagyona egy új bölcsödével és egy leendő tájházzal, új utakkal és járdákkal gyarapodott. Maradtak bőven megoldandó feladatok is, melyek a következő 5 évben várnak megoldásra.
Fontosnak tartom, hogy a település ezután is kiegyensúlyozott költségvetéssel rendelkezzen, mely megfelelő keretet biztosít a további fejlődéshez, új tervekhez, új pályázatokhoz.
Szeretném az Önök támogatásával továbbra is a 3. sz.körzetben élők érdekeit és egyben a községben élő német nemzetiség érdekeit képviselni.
(A polgármesterjelöltek bemutatkozását a Varkapu.info változtatás nélkül közli Önkormányzati választás 2014 rovatában! A megjelent írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk véleményét!)