Tisztelt Választópolgárok!
Az Önök bizalmából 8 éve településünk polgármestere vagyok. Már az előző négy évben is komoly sikerekről számolhattam be. 2010-óta még az előző választási ciklus eredményeit is sikerült felülmúlni.
Tisztelt Választópolgárok!
Az Önök bizalmából 8 éve településünk polgármestere vagyok. Már az előző négy évben is komoly sikerekről számolhattam be. 2010-óta még az előző választási ciklus eredményeit is sikerült felülmúlni.
2010-től Európai Uniós pályázati forrásokból sikerült teljesen felújítani és akadálymentesíteni az Ezüstkor Gondozóközpontot és a Polgármesteri Hivatalt. Teljes felújítás és energetikai fejlesztés történt a Kék Oviban. Megépítettük és üzembe helyeztük a Liget Bölcsődét, így 20 év után Solymár ismét tud gondoskodni a legkisebb gyermekek ellátásáról. Emellett a családi napközik támogatásával olyan plusz ellátási formát szerveztünk meg, ami országosan is hírértékű volt. A szintén uniós társfinanszírozású kerekhegyi csatornázással községünk szennyvízvezeték ellátottsága gyakorlatilag 100%-os lett.
A Belügyminisztérium által koordinált pályázatokon szintén sikeresen szerepeltünk 7 helyen építettük át a leszakadt, megrongálódott partfalakat, vízmosásokat, sőt nemsokára egy új híd is el fog készülni a Várhegy utcában.
Mindemellett – köszönhetően annak is, hogy a kormány átvállalta hiteleinket – igen komoly saját erős beruházásokat is végeztünk. Megépült az Avar és Cserje utca, elkészült a járdarendszer a Homok és a Cseresznye utcán, így a község legtávolabbi pontjairól is egyre több helyen lehet biztonságosan bejutni a településközpontba. Kiépítettük a lakótelepi járdarendszer első ütemét, s elkezdtük a Tersztyánszky utca járdájának megépítését, aminek első szakasza el is készült.
A Templom téri parkoló átépítése után kibővítettük a játszóteret, s a Turista utca végén új játszótér is épül. Megvásároltuk Solymár legszebb régi sváb házát, ahol tájházat fogunk kialakítani.
Az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a helyi nemzetiségi szervezetek példamutató együttműködésével megvalósultak az új, német és sváb közterületneveket is feltüntető egységes utcanévtáblák.
Számos új beruházásunknak készültek el a tervei tanulmányai, illetve folyik a tervezésük. Járdarendszert tervezünk a Magas-Panoráma-Pihenő utca vonalán, elkészült a Koppány utca út és járdaterve. Az iskola B épületének engedélyeztetési tervei őszre, kiviteli tervei tavaszra készülnek el.
Kész terveink és engedélyeink vannak a lakótelepi járdarendszer továbbépítésére, a temetői körforgalom megépítésére is.
A Solymári Településüzemeltetési kft. megalakításával sikerült előre kezelni azokat a feladatokat, amik az iskola, a konyha, a szemétszállítás, a vár, a közlekedés üzemeltetésében felmerültek. Az üzemeltetés szakemberei egyre több szakmunkát is meg tudnak valósítani.
2013-ban sok-sok évi munka után befejeztük Solymár új szabályozási tervének kimunkálását, amihez néhány további terület szabályozását külön is elkészítettük, illetve elfogadtuk (Krautgarten, Sporttelep, Vasút szabályozás).
Kiemelten támogattuk a civil szervezeteinket. A civil támogatások összege évről-évre emelkedett, és új művészeti csoportokat fogadtunk be Művelődési Házunkba. A civil szervezetek és alapítványok önkormányzati támogatással igen színvonalas rendezvényeket, maradandó értéket hordozó kiadványokat, helytörténeti és hagyományőrző munkákat készítettek el.
Bízom benne, hogy az idei helyhatósági választásokon újra hasonló egység és összefogás valósul meg Solymáron, mint amilyet 4 éve és az idei tavaszi parlamenti választásokon is tapasztalhattunk, és közös sikereink folytatódnak. A településszerkezet, a közművek az intézmények és épületek tervei elkészültek, egységes irányítással folytatódhat megvalósításuk.
Solymár választópolgárainak újra lehetőségük van arra, hogy egy olyan csapat tagjainak adjanak ezúttal 5 évre bizalmat, akik már bizonyítottak, akik az elmúlt négy évben ilyen fejlődési pályára állították nagyközségünket.
(A polgármesterjelöltek bemutatkozását a Varkapu.info változtatás nélkül közli Önkormányzati választás 2014 rovatában! A megjelent írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk véleményét!)