A Pest megyei vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére irányuló pályázat még 2018 májusában jelent meg. A megemelt keretből 87 Pest megyei vállalkozás összesen mintegy 4,5 milliárd forint értékben fejlesztheti eszközparkját annak érdekében, hogy versenyképességét, termelékenységét javíthassa.

Ezek között találjuk a pilisvörösvári GEMITECH Műszaki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t és a NIKSZONGÉP Kft.-t. Előbbi majdnem 50 millió forintot, míg utóbbi 32 millió forintot nyert fejlesztéseire.  Pilisjászfaluról a Karavella Ingatlan Kft. 57 millió forintból javíthatja telephelye körülményeit.

A Pest megyei beruházások következtében várhatóan több, mint 46 ezer négyzetméternyi új telephely épülhet és közel 31 ezer négyzetméternyi telephely újulhat meg. A beruházások várhatóan több, mint 200 új munkahely létrejöttét, valamint közel 1500 meglévő munkahely megtartását is elősegítik – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Folytatódik a Pest megyei cégek támogatása

A Pest megye fejlesztését támogató program 2019-ben is folytatódik – tájékozatott az államtitkár. 2019. január 23-ától lesz elérhető 4 milliárd forint támogatási kerettel a pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztését, korszerűsítését célzó pályázat. 2019. február 20-án nyílik a Pest megyében található mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseit támogató pályázati felhívás 4,5 milliárd keretösszeggel. Ebben az évben számítani lehet még a turisztikai attrakciók és szálláshelyek fejlesztését támogató pályázati kiírások, valamint Pest megye hátrányos helyzetű térségeinek támogatását célzó konstrukciók megjelenésére is.

A beruházások következtében várhatóan több, mint 46 ezer négyzetméternyi új telephely épülhet és közel 31 ezer négyzetméternyi telephely újulhat meg. A beruházások várhatóan több, mint 200 új munkahely létrejöttét, valamint közel 1500 meglévő munkahely megtartását is elősegítik – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.