Álomszerűen kezdődött Benkó Barbara számára az albstadti mountain bike XCO világkupa futam, a Focus XC Team versenyzője az ötfős élbolyban haladt az első körben, ám egy hirtelen irányváltás után megcsúszott, és nagyot bukott.
Álomszerűen kezdődött Benkó Barbara számára az albstadti mountain bike XCO világkupa futam, a Focus XC Team versenyzője az ötfős élbolyban haladt az első körben, ám egy hirtelen irányváltás után megcsúszott, és nagyot bukott.
A bikemag.hu tudósítása szerint Benkó Barbi remekül kapta el a rajtot, majd bírta Sabine Spitz gyilkos (mint később kiderült öngyilkos) tempóját is. Elmondása szerint nagyon jó formában érezte magát. Az első körben Spitz mellett a világbajnok Annika Langvad, a korábbi világbajnok Maja Wloszczowska és az idén bombaformában versenyző Linda Indergand társaságában haladt, miközben távolodtak a többiektől.
Ekkor azonban közbejött egy szerencsétlen malőr. Benkó Barbara csapatfőnöke az egyik veszélyes lejtős szakasznál közbeordított, hogy lezárták az A-vonalat, válasszák a kerülőutat, azaz a chicken way-t. A hirtelen irányváltoztatásnak megcsúszás és bukás lett a vége, majd a technikai zónában is meg kellett állni szerelni. A baleset során a kormány mélyen megütötte a pilisvörösvári kerékpáros combját, így gyakorlatilag két kört “fél lábbal” tekert. Szinte csoda, hogy így is a 23. helyen be tudta fejezni a versenyt. Később a világbajnok Langvad is bukott. A bikemag.hu szerint Benkó Barabara élete legjobb formájában versenyzett, hiszen felnőtt világkupán top5 helyezésért még soha nem volt meccsben, míg a bukás nem túlvállalás, vagy koncentrációvesztés eredménye volt, hanem egy nagyon váratlan szituációt kellett lereagálnia, aminek csak a szerencsén múlott a végkimenetele. A versenyt végül a nem túl erősen kezdő, de folyamatosan feljövő ukrán Yana Belomoina nyerte Maja Wloszczowska előtt.
Benkó Barbara a Facebook oldalán is beszámolt a versenyről és állapotáról:
(bikemag.hu; Varkapu.info)