Nagykovácsiból az Európa-Bajnokság dobogójáig
11:11 | 2024 08. 15.
Kategóriák: Al kiemelt, Sport
Magyarország ismét büszke lehet a szervátültetett sportolóira, akik a lisszaboni Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán kimagasló eredményeket értek el. A 25 ország több mint 500 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a magyar csapat 10 sportágban összesen 55 arany-, 46 ezüst- és 28 bronzérmet szerzett, ezzel a nemzetek összesített pontversenyében a dobogó harmadik fokára állhatott.
A legjobbak között a legjobbak
A magyar csapat sikere mögött egyaránt ott állnak a fiatal tehetségek és a tapasztalt bajnokok. A legfiatalabb versenyző, a mindössze 16 éves, kombinált vese- és májátültetett Varga Dominik két bronzérmet szerzett asztaliteniszben, bizonyítva, hogy a kor nem akadály a sportsikerek elérésében. A csapat legidősebb tagja, a 72 éves, szívátültetett Pengő László úszásban remekelve 4 arany- és 1 ezüstérmet nyert, példát mutatva a kitartásról és az élni akarásról. A magyar csapat egyetlen tüdőátültetett versenyzője, a 22 éves Jakucs Edina is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, egyéniben ezüst-, női- és vegyes párosban pedig két aranyérmet szerezve asztaliteniszben.
A legeredményesebb férfi versenyző
A magyar csapat büszkesége a 21 éves, csecsemőkora óta májátültetett Domonkos Ádám, aki az Európa-bajnokság legeredményesebb férfi versenyzője lett. Az egyéni úszásnemekben négy aranyérmet szerzett, majd tagja volt az ezüstérmes vegyesváltónak és az aranyérmes gyorsváltónak is. Ezenkívül az 5 km-es utcai futásban is ezüstérmet szerzett, bizonyítva sokoldalúságát és kivételes tehetségét.
Nagykovácsiból a dobogóig
A sikeres magyar versenyzők között van a Nagykovácsiban élő Tóthné Pataki Csilla is.
A hétgyermekes édesanya, aki 2018 óta szívátültetett, az idei Európa-Bajnokságon ezüstérmet szerzett a páros asztalitenisz versenyén – veseátültetett asztaliteniszező párjával – Szabó Gabriellával.
Szívvel lélekkel
6 évvel ezelőtt Csilla kilenc napot töltött a Városmajori Klinikán, sürgősségi szívtranszplantációra várva. A végstádiumú szívelégtelenséggel küzdő édesanya életéért küzdött, miközben otthon, Nagykovácsiban élő férje és hét gyermeke imádkozott érte. A szívátültetés 2018 októberében sikeresen megtörtént, és Csilla számára egy új élet kezdődött.
Az új szívvel először a kocogás mellett az asztaliteniszt kezdte el újra űzni, amely iránti szeretete már gyerekkorában kialakult. Az intenzív edzések és a közösség támogatása révén folyamatosan javultak az eredményei. Később a petanque és a darts is a kedvenc sportjai közé került, nem utolsósorban a közösségi élmények miatt.
A lisszaboni Európa-bajnokság Csilla harmadik nemzetközi versenye volt, ahol büszkén képviselte Magyarországot és Nagykovácsit. Családja mindenben támogatja; férje és gyermekei mindig mellette állnak. Négy hónapja született kisunokája pedig különleges motivációt jelent számára. Csilla szavai szerint az ezüstérmet neki is hozta.
Köszönet az életmentő donoroknak
A magyar csapat sikerei nemcsak a sportolók elszántságát és kitartását tükrözik, hanem azoknak az áldozatos munkáját is, akik a háttérben állnak. Orvosok, egészségügyi szakdolgozók, edzők, családtagok, egyesületek, és támogatók mind kulcsszereplők ebben a sikerben. Külön köszönet illeti az ismeretlen és élő donorokat, akik nélkül ezek a sportolók nem lehetnének ma itt, hogy ilyen sikereket érjenek el.
Ez az Európa-bajnokság nem csupán sportesemény volt, hanem egy ünnep is, amely ráirányította a figyelmet a szervátültetés fontosságára.
… mert a szervátültetés életet ment!
(Magyar Szervátültetettek Szövetsége)