Öt és fél éve tartó felújítás után hétfő délutántól hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró. A Budapesti Közlekedési Központ korábban azt közölte az MTI-vel, hogy hétfő délutántól hétköznaponként teljes vonalon...
3-as metró
Délutántól már a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között jár a 3-as metró
Ma kora délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán, ezt követően Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni majd a metróval - közölte korábban a Budapesti Közlekedési Központ...
Mától újra jár a 3-as metró a déli szakaszon
Mától újra jár a 3-as metró a déli szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint hétfőn és kedden a szerelvények egész nap járnak Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között, a Nagyvárad téren azonban...
Forgalmi változások az M3-as metró felújításának utolsó szakaszában
Az autósokat is érinti az M3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó szakasza, forgalmi változásokra kell számítaniuk a Göncz Árpád városközpontnál és a Kálvin térnél is, valamint hosszabb menetidővel kell számolniuk az északi városrészek felől a belvárost a Váci úton...
BKV: forgalomkorlátozások lesznek a 3-as metróvonal felújítása miatt
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani május 13-ig több ütemben a Váci út-Petneházy utca, Váci út-Róbert Károly körút és Üllői út-Szentkirályi utca csomópontokban a 3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt. szombaton...
M3 metrófelújítás: néhány napon változik a közlekedési rend
A 3-as metróvonal felújítása miatt márciusban néhány hétvégi, illetve munkaszüneti napon a megszokottól eltérően közlekednek a metró szerelvényei és a pótlóbuszok - közölte a Budapesti Közlekedési központ (BKK) szerdán az MTI-vel. A BKK közleménye szerint március 5-én...
Pótlóbuszok az M3 metróvonal Árpád hídi szakaszán
Az M3 metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciós munkálatai miatt július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest állomások között metrópótló autóbuszok szállítják majd az utasokat - közölte a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel, jelezve azt is, hogy...
BKK: változik a 3-as metró közlekedése a júliusi hétvégéken
A felújítási munkálatok miatt a legtöbb júliusi hétvégén változik a 3-as metró közlekedése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a szerelvények július 3-án és 4-én, 10-én és 11-én, illetve 17-én és 18-án egész nap Újpest-központ és a...
Metró: mától zárják le az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást
Ma zárják le az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást a 3-as metró felújítása miatt. A BKK korábbi közleménye szerint a 3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, de az Arany János utca és a Ferenciek tere...
Szombattól újra jár a metró Újpest és a Lehel tér között
2019. március 30-án délután átadják az utazóközönségnek az M3-as metró Újpest-központ és Lehel tér közötti vonalszakaszát, azaz a másfél éves metrópótlás Észak-Pesten véget ér. Az utasoknak a teljesen felújított, korszerű állomások lesznek a legszembetűnőbbek,...
Befejezték a 3-as metró szerelvényeinek felújítását
Elkészült a Moszkva-közeli Mityistyiben az utolsó, a budapesti 3-as metró vonalára készült szerelvény, amely már úton van Magyarországra - közölte a szerelvényeket felújító Metrovagonmas kedden az MTI-vel. Közlésük szerint a metrók felújítása, így a 37. szerelvény...
Kezdődik a káosz – Hétfőtől nem jár a metró Újpest és a Lehel tér között
November 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi – az Újpest-városközpont és a Lehel tér közötti – szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart – közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten. A projektindító rendezvényen...
Hétvégén már csak metrópótlók járnak Újpest és Deák tér között
Pótlóbusz jár az M3-as metró vonalán 2017. október 28-án és 29-én (szombaton és vasárnap) a Deák Ferenc tér és Újpest-Központ között, a metrószerelvények pedig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között közlekednek - közölte a BKK. A közlekedési...
Már hétfőtől terelések lesznek a 3-as metró felújítása miatt
A 3-as metróvonal jövő hónapban kezdődő felújításához kapcsolódóan hétfőtől, várhatóan november 5-ig, időszakos "mozgó terelések" lesznek a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítése miatt, írja az MTI a BKK közleménye alapján. Az...
45 másodpercenként indulnak pótlóbuszok a 3-as metró felújításakor
November elején elkezdődik az elkövetkező évek legnagyobb fővárosi közlekedési beruházása, az M3-as metró vonalának felújítása, ami három évig tart majd. Első, várhatóan egy évig tartó ütemében az északi, Újpest-Központ és Lehel tér közötti szakaszt zárják le, ennek a...