A pilisvörösvári rendőrök ezúttal egy 50 éves pilisszántói férfit fogtak el, aki ellen „egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indítottak eljárást.

A pilisvörösvári rendőrök ezúttal egy 50 éves pilisszántói férfit fogtak el, aki ellen „egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indítottak eljárást.

 
V. László 50 éves pilisszántói lakos 2017. február 15-én 10 óra után Pilisszántón közlekedett egy luxemburgi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművel, amikor a rendőrök intézkedés alá vonták. Ennek során kiderült, hogy a hatósági jelzés egy másik járműre van kiadva, így azt jogtalanul helyezte fel autójára.
 
V. Lászlót a rendőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
 
A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 
 
A térség rendőrei az utóbbi napokban több hasonló esetben is eljártak, amiről a Varkapu.info is hírt adott. Elsőként egy solymári férfiről kaptunk információt, akinél nem volt minden rendben a rendszámmal, majd egy nappal később érkezett a közlemény, hogy Piliscsabán egy pilisvörösvári férfit állítottak elő szintén a járműve papírjai miatt.
 
(Budaörsi Rk. nyomán Varkapu.info; A kép illusztráció!)