A pilisvörösvári önkéntes tűzoltók április 7-én, 16 órakor kapták a jelzést a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hírközpontjától, hogy a településen a Csendbiztos utca végén nádas ég. A helyiek 16:10-kor már a helyszínen voltak, ahol majdnem két hektáron tombolt a tűz.

A pilisvörösvári önkéntes tűzoltók április 7-én, 16 órakor kapták a jelzést a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hírközpontjától, hogy a településen a Csendbiztos utca végén nádas ég. A helyiek 16:10-kor már a helyszínen voltak, ahol majdnem két hektáron tombolt a tűz.

„Kézi szerszámokkal kezdtük meg az oltást, de sajnos az erős légmozgás miatt szélmalomharcot vívtunk. Ezért inkább a tűz terjedését próbáltuk meggátolni, amit majdnem egy órás megfeszített munkával sikerült is a fővárosból kiérkező egységekkel közösen” – mondta el a Varkapu.info-nak Pfeiffer Ferenc, a vörösvári tűzoltók vezetője.

A káresetnél három fecskendő és húsz tűzoltó dolgozott. A leégett terület nagysága hozzávetőleg három hektárra tehető. Pfeiffer Ferenc portálunknak azt is elmondta, hogy a környéken dolgozók szerint ismét gyújtogatásból indult a tűz, mivel nem sokkal korábban több embert is láttak mozogni a területen.

„Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy ugyan nincs országos tűzgyújtási tilalom, de Pilisvörösvár közigazgatási határain belül a helyi rendelet alapján május 15-ig kedden, csütörtökön egész nap valamint szombaton 13 óráig lehet kerti hulladékot égetni! A következő égetési időpont október elsejétől van” – hangsúlyozta a vörösvári tűzoltó. Ezt a rendeletet egyébként Pilisvörösvár honlapján valamint a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályán lehet megtekinteni. Az ettől eltérő időben tüzet gyújtókkal szemben szabálysértési eljárást kezdeményeznek. A rendelet csak kerti hulladék elégetésre vonatkozik. „A nádasok, illetve az elhanyagolt földeken történő égetés tilos!” – tette hozzá Pfeiffer Ferenc.

(Varkapu.info)

Kapcsolódó cikkek:
A vörösvári temető alatti terület égett délután
Fiatalok gyújthatták fel a nádast szerda este Vörösvár mellett